Zene

2023.06.21. 09:34

Az Aurin Leánykar adott utcakoncertet Kecskeméten – galériával

A Wojtyla téren lépett fel kedden a Kodály iskola Aurin Leánykara Durányik László karnagy vezényletével. A neves együttes mintegy kétszáz, különféle műfajt képviselő dallamműből álló repertoárjából csendültek fel könnyed nyári dallamok hazai és külföldi, modernkori és reneszánsz szerzőktől.

Sebestyén Hajnalka

A Wojtyla téren lépett fel az Aurin Leánykar

Fotó: Karol Wojtyła Barátság Központ

A fellépőket Farkas Pál, a Wojtyla Barátság Központ szervező munkatársa köszöntötte, majd Füzi László József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Forrás című folyóirat főszerkesztője vette át a szót, egy Kányádi Sándornak tulajdonított anekdotával jellemezve a zenéhez, kórusénekhez fűződő viszonyát.

A népkonyha ebédosztásra várakozó gondozottjain kívül a környéken lakók és az éppen arra járók is fültanúi lehettek a fergeteges sikert aratott „dalfesztiválnak", mely déltájban Bugacon, a Karikás Csárda előtti réten folytatódott, a Kossuth Rádió „A Hely” című műsorának mikrofonja előtt. 

 

 



 



 



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!