Elűzték a telet

2023.02.12. 13:55

A vérpezsdítő zenére hajnalig ropták a táncot a rácok Bátyán

Több mint két évtizedre visszatekintő hagyománya van a bátyai rácok mulatságának, a február második hétvégéjén rendezett prélónak, ami a Bátyai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat legnagyobb rendezvénye.

Zsigmond Enikő

Idősek és fiatalok együtt táncoltak

Fotó: Zsigmond Enikő

– Régen a farsang idején az emberek összejöttek a fonóba, ott a kalákában végzett munka mellett ettek, ittak, énekeltek, táncoltak, ennek a hagyománynak az életben tartására született ez a rendezvény – mondta Markó Judit, a Bátyai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese, a rendezvény fő szervezője. Mint megtudtuk, a faluház felújítása miatt néhány évig más helyszínt kellett választaniuk a rendezvénynek, mára azonban az épületében és berendezésében teljesen megújult közösségi ház méltó körülmények között várta a prélóra érkezőket. – Nagyon jó az együttműködésünk a községi önkormányzattal, minden segítséget megkapunk tőlük, jelen esetben is rendelkezésünkre bocsátották a faluházat berendezve, kitakarítva, befűtve, ez nagyon nagy dolog manapság. Köszönettel tartozunk érte, polgármesterünk, Fekete Csaba is végig figyelemmel kísérte a szervezést, hogy minden meglegyen, amire szükségünk van – tájékoztatott a fő szervező.

A szombati rendezvényt megtisztelte jelenlétével a horvát főkonzul, Drago Horvat, valamint Markovics Józsefné, az Országos Horvát Önkormányzat elnökhelyettese és Osztrogonácz József, a Magyarországi Horvátok Szövetségének elnöke. Természetesen képviseltette magát a község polgármestere és a képviselő-testület is, valamint a kalocsai, dusnoki, bajai, pécsi, bácsalmási és a helyi horvát nemzetiségi önkormányzatok képviselői.

Az esten telt ház volt, több mint kétszázan ültek az asztaloknál. 

A vacsora előtt köszöntőt mondott Drago Horvat főkonzul és Anisity Ferenc, a nemzetiségi önkormányzat elnöke.

A bátyai racko prelon a talpalávalót a lórévi Selo együttes húzta, azt már mondanunk sem kell, hogy kizárólag délszláv zene szólt. Nagyon sok fiatal ropta a táncot, s mint Markó Judittól hallottuk, nagyon örül ennek, hiszen így biztosított ennek a kultúrának, a hagyományoknak a fennmaradása.

A vacsora után még jó néhányan érkeztek, akik csak mulatni szerettek volna. A vérpezsdítő zenére hajnalig ropták a táncot, összekapaszkodva idős és fiatal, hogy a hagyományok szerint elűzzék a telet, s tisztelegjenek őseik hagyományai előtt.

A préló nagy jelentőséggel bírt a társas életben

A préló jelentése fonó, melynek hagyománya évszázadokra nyúlik vissza; nagy jelentőséggel bírt a társas élet alakításában. Ilyenkor a házaknál gyűltek össze a fiatalok, a lányok fontak, a fiúk kukoricát morzsoltak, és volt olyan porta, ahol a daloltak, muzsikáltak. Eleinte családoknál rendezték, ilyenkor minden korosztály összejött a gyerekektől az idősekig. Együtt szőttek, fontak, meséltek. A téli gondűző összejövetelek – amelyek alkalmasak voltak a legények és leányok ismerkedésére is –, munka-együttlét jellege idővel átalakult és helyette bálokat rendeztek. Az első „veliko préló”, azaz nagypréló helyszíne Szabadka volt 1879. február 2-án.

 

 

Fotó: Zsigmond Enikő

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!