Kecskemét

2022.12.04. 06:50

A játékos évtizedeket ünnepelték a Szórakaténuszban – galériával

Fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte meg szombaton a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Játékműhely. A hangulatos rendezvényen egykori vezetők elevenítették fel az emlékezetes pillanatokat, míg a mai vezetők a jövőről szóltak.

Sebestyén Hajnalka

Dr. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója a jövőről is beszélt.

Fotós: Bús Csaba

A Szórakaténusz Játékmúzeum és Játékműhely 1981. december 4-én nyitotta meg kapuit. Egy évvel ezelőtt a járvány nem tette lehetővé az ünneplést széles körben, így most tartották meg a jubileumi eseményt. 

Az országos gyűjtőkörű múzeum, s a szorosan mellette működő játékkészítő és kézműves műhely azzal az alapító elképzeléssel jött létre, hogy a magyar nyelvterület játékkultúráját őrizzék és bemutassák, a muzeális értékű játékokat gyűjtsék. Megalapítása dr. Bánszky Pál művészettörténész, a Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója nevéhez kötődik. Az épületet, amely stílusában a helyi hagyományokat követi, Kerényi József, Ybl- később Kossuth-díjas építészmérnök tervezte, aki akkoriban Kecskemét város főépítésze volt. A Szórakaténusz napjainkban a Katona József Múzeum tagintézménye. Nagyon kedveltek a múzeumpedagógiai foglalkozásai.

Szinte napra pontosan négy évtizeddel a megnyitás után, most szombaton jöttek össze ünnepelni az egykori vezetők, munkatársak és akik valamilyen módon kötődtek vagy kötődnek ma is az intézményhez.

A Játékos évtizedek elnevezésű jubileumi ünnepségen a vendégek először a Kodály Iskola Antanténusz Kórusát láthatták, Szegedi Ildikó karnaggyal. A városvezetés nevében dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő osztotta meg ünnepi gondolatait. Kiemelte: a játék nagyon fontos az ember életében, amit játszva tanulunk meg, egy életre nem felejtünk el, örökre a miénk marad. A Szórakaténusz 40 éve fejti ki jótékony hatását, színesíti a város életét, melyhez csak gratulálni tud. A köszöntője végén elismerő oklevelet adott át Bognár Gabriellának, a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely osztályvezetőjének.

Dr. Rosta Szabolcs, az anyaintézmény Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója beszédében hangsúlyozta: a Szórakaténuszban már a kezdetekkor a kiváló humán erőforrás és a szellemi koncentráció együtt jelent meg. Generációk nőttek fel itt. Hálával tartozunk mindenkinek, aki kitalálta, működtette, bármit hozzátett az intézmény sikertörténetéhez. Hogy lesz-e újabb 40 év? Úgy véli, igen, de szükség van a folyamatos megújulásra, a meglévő alapok megtartása mellett.

A jövőbeni terveket Bognár Gabriella, a Szórakaténusz vezetője ismertette. Megjegyezte, a jövő ebben a pillanatban alakul. Az ő felelősségük, hogy úgy formálják a jelent, hogy az jövővé válhasson. A Szórakaténuszban szórakoztatva tanítanak, úgy, hogy a népi, polgári hagyományokat, értékeket ötvözik a modernizációval. A jövőben is szeretnék a játékalkotás örömét, élményét nyújtani, gyerekzsivajjal megtölteni a tereket.

A köszöntők után három egykori vezető elevenítette fel emlékeit. A visszatekintések sorát dr. Kriston-Vízi József, etnográfus, a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely egykori vezetője kezdte. Személyesen nem tudott részt venni, de elküldött gondolatait felolvasták. Több nosztalgikus pillanatot idézett fel a kezdeti évekből. A levelét követően a színpadon Kalmár Ágnes, művészettörténész, a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely nyugalmazott vezetője szólt, aki elsősorban a kiállításokkal kapcsolatos élményeit osztotta meg. A sort Nagy Mari nemezművész, a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely egykori műhelyvezetője zárta, aki főként a nemezelés oldaláról nosztalgiázott, és régi fényképek és kedves sztorik által csalt mosolyt a közönség arcára. Férjével, Vidák Istvánnal együtt dolgoztak a Szórakaténuszban, ő két kis filmet vetített le a nosztalgia jegyében.

A jubileumi ünnepséget a 40 éves Hegedűs Együttes koncertje zárta, akik szintén szorosan kötődnek az intézményhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!