Grálként tekint a kecskeméti múzeumra Bapcsán Botond

– A Kandó Kálmán középiskolában, valamint a város színjátszói körében már ismerősen cseng a neved. Mesélnél arról, mikor kezdtél el érdeklődni a teátrum világa iránt?

– Régen, kisiskolásként nagyon zárkózott voltam. Az alsó tagozatot a hetényegyházi Móricz Zsigmond Általános Iskolában, majd a felső tagozatot a Szent Imrében végeztem el. Tanulmányaimat a Kandó középiskolában, elektrotechnikai technikus szakon folytattam. A 9. év végén aztán – derült égből villámcsapásként – egyszer csak ráébredtem, én szerepelni szeretnék, hív a színpad. Így arra kértem édesanyámat, hadd váltsak iskolát.

– Belement a család?

– Az első sokk után anyával utánanéztünk, hogy milyen lehetőségeim vannak. Ezeket mérlegelve úgy döntöttünk, hogy maradok a Kandóban, leérettségizem és maradok a 13. évfolyamra is. Ha utána is úgy gondolom, akkor felvételizhetek a színművészetire. Ehhez azért ragaszkodtak ennyire, hogy legyen polgári szakmám is. Ma már a teljes támogatásukat élvezem.

– Már gyermekként is vonzott a színház? Jártál színházba?

– Csak az iskolával, de mindig lenyűgözött. Különösen azokat a darabokat kedveltem, melyeknek mélyebb üzenete volt, tükröt tartottak a társadalom felé. Én is ezt szeretném tenni, egy-egy szerep, darab által.

– Az ihletet tettek követték. Mesélnél az első lépésekről?

– Két évvel ezelőtt hívtam életre néhány társam támogatásával az iskolában a KandArt színjátszó csoportot. Az amatőr színtársulatot – Erdős Zsuzsánna tanárnő segítségével – azóta is sikeresen működtetjük.

– Szerepelsz és rendezel egyaránt?

– Igen, mindkét poszton jól érzem magam. Sokat fejlődtem az évek alatt. A személyiségem szembetűnően változott, kinyíltam és magabiztosabbá váltam.

– Milyen szerepeket formáltál meg eddig?

– Egyelőre a vicces komika szerepe jutott nekem, mint például a karácsonyi Grincs vagy az Aliz Csodaországban bolond Kalaposa. Ennél azonban sokkal többre vagyok képes.

– Látsz rá esélyt, hogy ezt bizonyítsd is?

– Az iskolai szereplések mellett már a kecskeméti Pótszék Társulatban is játszom, ahol próbálom tágítani sokoldalúságomat. Az első darabban, ami a Nyitrai Brigitta Hópihécske című mesejáték volt, udvari bolondot alakítottam. Tavaly kaptam egy komolyabb szerepet, a Kelecsényi László: KaráDY-VArázs című történelmi színműben, ahol a német Gestapót jelenítem meg. A járványhelyzet miatt ezt egyelőre nem tudtuk még bemutatni. Nagyon örülök a lehetőségnek, kihívás a karakter megszemélyesítése. Mint minden amatőr társulat, így a Pótszék is küzd a fennmaradásért, ezért bízom benne, 2021-ben végre színre vihetjük a Karádyt.

– A neved az elmúlt időszakban többször felmerült a Gyólay–Radó Színészmúzeum kapcsán.

– A kandartosokat Erdős Zsuzsánna tanárnő elvitte tanulmányi kirándulásra 2020 őszén a Tancsáné Uzsorás Katalin által alapított és működtetett Gyólay–Radó Színészmúzeumba, mely a Kecskeméthez kötődő egykori és jelenlegi színészek relikviáit őrzi. Hatalmas értékeket és történelmet rejtenek a múzeum falai. Amint beléptem az épületbe, azonnal rabul ejtettek a tárgyak, a miliő, a hangulat. Tudtam, nekem ezzel még dolgom van. Hihetetlen energiát sugároz számomra a múzeum, valahányszor belépek, felpezsdül bennem a motiváció, érzem a tettrekészséget, a jóleső izgalmat. Egyedül akartam nekilátni az értékek továbbmentésébe, de aztán jött a segítség is.

– Hogyan érted el, hogy lelkesedésed átragadt diáktársaidra is?

– A színészmúzeum a város egy rejtett, kevésbé ismert értéke. Katika néni egyedül már nem bírja, szüksége van segítségre. Ezt azonnal láttam, és segíteni szerettem volna. Diáktársaim, valamint öcsém, Ákos által a Széchenyi vendéglátós diákok is örömmel vállalták, segítenek. A belső helyiségek mellett a kertet is rendbe tettük. Kiemelném még barátom, Kanalas Péter nevét is, aki szintén sokat tesz azért, hogy a múzeum értékeit megőrizzük az utókornak.

– Mit jelent számodra, hogy Tancsáné Katika átadta neked a múzeumot működtető „Az Örökéletű Kecskeméti Színházművészetért” Alapítvány kuratóriumi tagságát?

– Nagy megtiszteltetés és hihetetlen öröm. A múzeum számomra olyan, mintha rátaláltam volna a Szent Grálra. Úgy érzem, jó kezekbe adta, szeretném e különleges értékeket átmenteni az utókornak a mai digitális lehetőségekkel is élve.