program

2020.07.24. 10:36

Beke Márk pénteken elbúcsúzik a fúvósoktól

Pénteken négyállomásos térzenei programmal örvendezteti meg a zenebarátokat a Kecskeméti Városi Fúvószenekar.

Sebestyén Hajnalka

A Kecskeméti Városi Fúvószenekar augusztusban pihen, újabb fellépéseik ősztől várhatók. 

Fotó: Sebestyén Hajnalka

Kuna Lajos karnagy, a zenekar vezetője elmondta: ezen a nyáron már számos helyen felléptek kisebb közönség előtt. Részesei az országos térzenei programsorozatnak. Június végén négy megyei településen zenéltek az ott élők örömére. Múlt héten pedig a Wojtyla Barátság Központ előtti téren játszottak, ahol nemcsak a népkonyhára járó szegények hallgathatták meg a klasszikus műveket, hanem a környéken élők is csatlakoztak a hallgatósághoz.

E hét pénteken újra négyállomásos mini koncert körútra indulnak, mely szintén része az országos filharmonikusok térzenei rendezvénysorozatának. Valamennyi programjuk ingyenes. Először 10 órakor a tiszakécskei piacnál játszanak a fúvósok, majd 15 órakor Lajosmizse központjában. A sorból Kecskemét sem marad ki, a főtéri Tér a térben területen 17 órától csendülnek fel a dallamok. A napot végül Kerekegyházán zárják 19 órakor, az érdeklődőket a művelődési ház előtti téren várják.

Kuna Lajostól megtudtuk: a pénteki térzenei programsorozat különösen fontos számukra. Elköszönnek egy kedves, régi zenekari taguktól, Beke Márk harsonástól. A fiatal tehetség jól ismert a megyében, az országban. Ő volt a Virtuózok tehetségkutató verseny 2018-as győztese, emellett az elmúlt évtizedben rengeteg hazai és nemzetközi versenyen bizonyította tehetségét. Márk ősztől a holland zeneakadémián folytatja tanulmányait. Búcsúzóul minden állomáson eljátssza szólóban Erkel Ferenc Hazám, hazám című darabját.

A Kecskeméti Városi Fúvószenekar augusztusban pihen, újabb fellépéseik ősztől várhatók.
Fotó: Sebestyén Hajnalka

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!