Tele van tervekkel a Kecskeméti Képzőművészek Közössége

– Harminckét évvel ezelőtt alakult meg a Kecskeméti Képzőművészek Közössége. Mennyiben változott a céljuk?

– Goór Imre, Dulity Tibor és Bagi Béla festőművész, valamint Báron László grafikus, zománcművész és bábművész 1988-ban alapította meg a közösséget. A célja ma is érvényes: a város művészeti értékeit védje, kapcsolódjon be a helyi kulturális életbe, jó kapcsolatot ápoljon az önkormányzattal és természetesen segítse a tagok alkotómunkáját. Az egykori szakszervezeti székházból indult a szakmai munka negyven fővel, majd a 2000-es évektől, a mai Hírös Agórába tettük át a székhelyünket. Az intézmény művészeti csoportja lettünk, tagjaink száma jelenleg eléri a hetvenet.

– Milyen művészeti ágat képviselnek a tagok?

– Nagyon sokszínű a kép: festőművészek, grafikusok, képzőművészek, iparművészek, szobrászok, textilesek, zománcosok és keramikusok egyaránt erősítik a közösséget. Ráadásul ma már nem is annyira élesek a határok a különböző művészeti ágak között, éppen ezért annyira izgalmasak az alkotások. Tagjaink nyitottak az újra, stilárisan nagyon gazdagon dolgoznak. A művészeti minőségre pedig mindenki törekszik, és kiállításaink anyagát is ilyen szempontok alapján válogatjuk. Büszke is vagyok rá, hogy nagyon jó a közösségen belüli összhang.

– Évente hány kiállítást rendeznek?

– A Hírös Agórában évente 3-4 tárlatunk van, egyéni és csoportos egyaránt. Hagyományosan a Tavaszi Fesztivál nyitókiállítását mi adjuk, mely idén elmaradt. Bár még berendeztük a termet, de látogatókat már nem engedhettünk be. Nagyon bízom benne, hogy a járvány mielőbb megszűnik és bemutathatjuk alkotásainkat, melyek egy nagyon izgalmas és szép témát járnak körül. A tárlat címe: A hit kultúrája, a kultúra hite, mely sokat elárul, szakrális témakörben is születtek a rendkívül igényes alkotások.

– A tárlatok mellett milyen bemutatkozási lehetőséget kínálnak a tagoknak?

– Tíz éven át zajlott a Nyitott Műterem sorozat, melynek keretében évente 4-5 alkalommal egy alkotó életébe pillanthattak be az érdeklődők egy minitárlat és egy személyes beszélgetés során. Így a passzív látogatók aktív befogadókká válhattak.

– Alkotótáborokba is járnak?

– Szinte mindenki alkotott már valamely alkotótáborban. A saját alkotótáborunkat 11 éven át én tartottam a Balaton-felvidéki házunknál, az Öreghegyen, ahonnan csodálatos panoráma tárult elénk. A helyszűke miatt tavaly már nem tartottam meg, de idén tervezés alatt van egy új helyszín a Duna-parton. Majd meglátjuk, összehozhatjuk-e.

– Az alkotók örökségét nyomtatásban is megőrzik. Miért ­tartja fontosnak a katalógusok, kis monográfiák készítését?

– Ha anyagi lehetőségeink engedik, sikerül pályázaton pénzt nyerni rá, akkor egy-egy kiállítás kapcsán katalógusban is dokumentáljuk az alkotói munkákat. A képanyag, a háttér-információk és a gondolkodásmód a későbbiekben még nagyon értékesek lesznek, mert hitelesen őrzik a város kortárs képzőművészeti értékeit. Hét kis monográfiát adtunk ki 2006 óta az idősebb generáció jeles tagjainak munkásságáról.

– Hosszú évek óta ön vezeti a közösséget. Lát még benne kihívást?

– A közösség vezetését 2004-ben vettem át Bagi Béla alapítótól, aki akkor már betegeskedett. Bevallom, kicsit féltem a feladattól, főként attól, hogy rengeteg munkával jár majd. Igaz, hogy az időm jelentős részét leköti a közösség vezetése, de nagyon szeretem és szívesen is csinálom. Jótékony megmozdulásokat is szervezek néhány éve. Több határon túli szervezetet és családot támogattunk már jótékonysági árverésen befolyt összeggel. A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a kortárs képzőművészet individualizált világában hogyan lehet egy megtartó erejű művészeti közösséget évtizedeken át működtetni úgy, hogy megőrizze szellemi frissességét és a folytonos megújulás képességét.

– Saját alkotói munkára jut ideje?

– Nem elég, de idén például több kiállításon is szerepelnek friss alkotásaim. A már említett tavaszi fesztiválos mellett a Cifrapalotában, a keresztény ikonográfiai biennálén is látható lenne alkotásom, ha nem lenne járvány. Ezek mellett a szeptemberi Eucharisztikus világkongresszushoz kapcsolódó kiállításon is lesz munkám a Műcsarnokban.

– Ezek mind szakrális témák. Közel áll önhöz ez az irányvonal?

– Igen. Vallom, hogy a művésznek feladata, hogy ég és föld között közvetítsen a maga eszközeivel. Creator Spiritus címmel egy országos sorozatot is indítottam 2000-ben, melynek fókuszában korunk szakrális művészete áll. Örömmel látom, hogy egyre több művész meri felvállalni gondolatait ebben a témában.