Kedves emlékekkel idézték fel elhunyt társaik munkásságát

A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál részeként rendezték meg a Hit kultúrája, a kultúra hite című képzőművészeti kiállítást, mely a koronavírus-veszélyhelyzet miatt egyelőre nem tekinthető meg. A tárlaton a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének mintegy harminc tagjának 82 alkotása látható majd. A kiállítás szervezésekor még nem sejtették, hogy két tagtársukat hamarosan elveszítik. Balanyi Károly, a közösség vezetője felelevenítette emlékeit a 87 éves korában elhalálozott Kalmárné Horóczi Margit festőművészről és az 53 évesen elhunyt Ragó Lóránt grafikusművészről.

– Egy közösség életében, mint a Kecskeméti Képzőművészek Közössége, vannak felemelő, örömteli események, és vannak szívszorító, szomorú pillanatok. Az ember azonban jól teszi, ha mértéktartóan bánik az érzelmeivel, ha örömében sem veszíti el felelősségérzetét, és a szomorú pillanatokban is megőrzi hitét, életkedvét – hangsúlyozta.

– Vannak kiállítások, amelyeket megnézünk, majd továbbsétálunk, mintha mi sem történt volna, vannak azonban olyanok, melyekről emelt lélekkel úgy jövünk ki, mintha ünneplőbe öltöztünk volna. Kalmárné Horóczi Margit festőművész tárlatai mindig ilyenek voltak. Hogy miért, azt nem tudom pontosan, talán azért, mert sajátunknak érezzük. Talán azért, mert újra befogadható élménnyé tudta varázsolni azt a szellemiséget és azokat az értékeket, melyek nélkül nem lehetnénk azok, akik vagyunk. Úgy tudta képpé fogalmazni gyermekkori személyes élményeit, hogy ez a hagyomány, ez a kultúra, a beleágyazódó népi vallásosság élményével nemcsak múzeumi emlék, hanem újra és újra átélhető eleven valóság mindannyiunk számára – tette hozzá Balanyi Károly.

– Nem hagyhatjuk szó nélkül műveinek meghitt csendjét, vallomásos, személyes hangvételét sem, hiszen a képek megélt élmények, emlékek lenyomatai. Tudta, a kép szépsége nem a sajátja, csak rajta áramlott át. Ez az alkotói alázat a legnagyobbak sajátja. Kalmárné közösségünknek, a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének meghatározó és most már örökös tagja. Utolsó találkozásunk alkalmával ágyban fekvő betegként még őrizte kedves humorát, amikor megfogtam a kezét megszólalt: Ne adjál puszit, mert elkapod az öregséget – idézte fel emlékeit Kalmárnéról.

Ragó Lóránt néhány hete tragikus hirtelenséggel hunyt el.

– Lóci váratlanul távozott e földi világból, de tudjuk, hogy élete, munkája sok gyümölcsöt hozott a családja körében, a tanításban a művészeti alkotómunkában, a mindennapi életben – folytatta a visszaemlékezést Balanyi Károly.

– Első élményem róla már jó néhány éves, a kitartásról, a munkabírásról szól. Zoli fiam tanyáján a szénabálákat kézi erővel raktuk teherautóra, majd hordtuk a padlásra vagy kazalba. Lóci is jött egy alkalommal segíteni. Nagy lendülettel munkához látott velünk és dobálta-dobálta felfelé a bálákat, mi meg fél szemmel figyeltük, mikor kezdi kapkodni a levegőt. Eljött a dél, a délután és Lóci estig ugyanazzal a nagy lendülettel dolgozott, nem fáradt el és nem jutott eszébe semmi kifogás, ami miatt korábban mennie kellett volna. Fáradhatatlan volt, nagylelkű és mindig segítőkész – mesélte.

– A másik személyes élményem az Öreghegyi Alkotótelepről származik. Feleségével, Hajnival együtt eljöttek 2012-ben, és hamar kiderült, hogy mindketten remek közösségi emberek. Együtt lélegeztek a csapattal, alkotómunkában, borozgatós esti beszélgetésekben egyaránt, de mire mi felébredtünk, Lóci már körbefutotta a fél hegyet. Műveit, képi világát már jól ismertük, tudtuk, vannak sajátos formajegyei, szellemi karaktere. A hegyen azonban olyan újszerű rajzok születtek, amelyek őrzik ugyan az ő grafikai arculatát, de nyitottak az új élményekre. Nagy dolog, amikor az alkotó nem zárkózik be saját stiláris korlátai közé, nyitott és érzékeny tud maradni – tette hozzá Balanyi Károly.

Felidézte: utolsó levélváltásuk a Hit kultúrája, a kultúra hite című kiállítás kapcsán történt. – A felhívásban szándékosan, kissé provokatívan fogalmazva írtam, hogy a hit kultúrája az évszázadok során háttérbe szorult, a kultúra önmagába vetett hite a végtelenségig növekedett, a művészetben pedig megkopott a lényeg, a szakrális tartalom. Kissé kritikusan említettem a felvilágosodás korát, az egzisztencializmust és a XX. századi magánmitológiákat. Másnap jött a rövid üzenet: Köszönöm a felhívást, egzisztencialista üdvözlettel Ragó Lóránt. A válaszom: az egzisztencialistákat is szeretettel várjuk. Hozta is műveit, melyek ott vannak most is a Hírös Agórában. Lóci számomra a szelíd mosolyú lázadó, akinek művei úgy tudnak provokatívak lenni egy-egy tematikus tárlaton, hogy közben mindig megőrzik szeretetre méltó esendőségüket, őszinteségüket – mondta Balanyi Károly.