tompa

2019.01.29. 20:36

Nagy sikert aratott a bugaci amatőr színtársulat Tompán (galéria)

A Bugaci Tanyaszínház A miniszter félrelép című előadását vitte el a tompai nézőknek a hétvégén. A közönség az első megszólalástól kezdve együtt élt a színdarabbal, hol taps, hol hangos nevetés kísérte a látottakat. Tóth Marianna rendező az előadás előtt elárulta, a társulat már készül a következő bemutatóra is.

Mester-Horváth Nikolett

A Bugaci Tanyaszínház A miniszter félrelép című előadását vitte el a tompai nézőknek a hétvégén.

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Pozsgai Ákos

A tíz éve alakult Bugaci Tanyaszínház társulata telt ház előtt mutatkozott be a hétvégén Tompán. Tóth Marianna rendező a kezdetekről elmondta, eleinte ismerősök segítségével toborozták az érdeklődőket, így jött össze körülbelül 10–15, a színjátszásra fogékony ember.

– Az első előadásunkra mindenki gyártott mindent, a jelmezek tervezésétől a díszletig. A településen fokozatosan elterjedt a híre, hogy néhányan hetente próbálunk a művelődési házban. Kíváncsiak voltak rá a helybeliek, hogy vajon mi készülődik, így a falunapon, az első fellépésünkkor közel ezer ember előtt játszottunk. Attól féltem, hogy a színpadon sok száz – ismerős és ismeretlen – ember előtt állva, a társulat tagjai izgalmukban nem is mernek majd megszólalni. Végül azonban óriási siker lett a fellépés – mondta Tóth Marianna, aki minden évben, karácsony előtt maga választja ki, hogy a csapat mely darabot fogja bemutatni legközelebb.

– Olyan darabot kell keresnem, amiről azt gondolom, meg tudják csinálni. Van, hogy az eredeti szövegkönyvből két szereplőt ki kell írjak, vagy épp hozzá kell adjak három karakter, hogy a történet igazodjon a társulatunk aktuális felállásához, lehetőségeihez.

Januárban elkezdődnek a próbák – jelenleg is készülünk már a következő színdarabbal – és júniustól a követező év márciusáig szerepelünk az adott előadással. Játszottuk többek között Illyés Gyula Tűvétevőjét, aztán elkezdtünk a bohózatok irányába haladni, feldolgoztuk Heltai Jenő Naftalin című alkotását, legutóbb pedig A miniszter félrelép című vígjátékot is. Én is abszolút laikus voltam a területen, igyekeztem minél több mindent magamba szívni, tanulni másoktól. A játékosokat gyakran tréningezem drámajátékokkal, illetve gyakran segít nekünk egy színész-rendező barátnőm – részletezte a rendező.

Tóth Marianna elárulta, a társulat tagjai mindannyian főállásban dolgoznak valahol – van közöttük polgármester, rendőr, önkormányzati dolgozó – és a próbákra munkaidő után kerülhet sor. Eleinte csak a játék élvezetéért kezdtek el szöveget tanulni, előadni, mára fontos lett számukra az elismerés is, az motiválja őket, ha tapsol a közönség, ha sikerük van.

– A tíz év alatt eljutottunk oda, hogy a társulat igazi közösségé kovácsolódott. Ismeri biztosan azt a mondást, hogy a hetedik év vízválasztó egy kapcsolatban. Na, ez nálunk is megvolt. Pont hét év után jött egy krízishelyzet, elkezdtek klikkesedni, de vért izzadva kidolgoztuk ezt magunkból, és jól működő csapattá váltunk. Szeretetből csináljuk, és ez érződik a játékunkon – mondta el a ­rendező.

Jótékonykodik is az amatőr színtársulat

A Bugaci Tanyaszínház tagjai nem elégedtek meg a játék élvezetével és a sikerrel. Felismerték, hogy amatőr fellépéseikkel egy nemes cél érdekében adománygyűjtésre ösztönözhetik a közönséget.

Volt, amikor egy falubeli beteg kislány gyógyulását – akinek steril szobára volt szüksége – segítették a színtársulat tagjai azzal, hogy az előadásaikon a tiszteletjegyekből és adományokból összegyűjtött jelentős pénzösszeget felajánlották a család számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!