Kecskemét

2018.11.29. 07:00

Kőrös Sára alkotásait láthatja a közönség a Hírös Agórában

Kőrös Sára képzőművész sokoldalúsága az elmúlt évtizedekben már sokszorosan bebizonyosodott. A grafikákon kívül közel áll szívéhez a tűzzománc, és az alkotás mellett a tanítás teszi teljessé az életét művészi aspektusból.

Sebestyén Hajnalka

Kőrös Sára tárlata még a héten megtekinthető a Hírös Agórában

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Sebestyén Hajnalka

A Hírös Agóra Kulturális Központban A hónap alkotója sorozat keretében ezúttal Kőrös Sára művésztanár mutatkozik be néhány alkotásával, köztük grafikákkal és tűzzománcképekkel.

Az ismert képzőművész tősgyökeres kecskeméti, a városban született, él, dolgozik és alkot, de művészi pályafutása kapcsolódik Erdélyhez és Lajosmizséhez is.

– A felmenőim, anyai nagyszüleim tordaiak voltak. Nagyapám műbútorasztalos volt, csodálatos faintarziás bútorokat készített. Nagyanyám fotóművészként dolgozott, még üvegre fotózott, valamint gyönyörűen kézimunkázott. Úgy gondolom, tehetségemet, a művészet iránti fogékonyságomat tőlük örököltem – árulta el.

Kőrös Sára 1981-ben diplomázott Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, biológia–rajz szakon, majd a MOME vizuális kultúra és vizuális kommunikáció szakát végezte el. Egy-két évtől eltekintve azonban szinte kizárólag csak művésztanárként dolgozott és dolgozik ma is. A művészet iránti szeretete és tehetsége már kisiskoláskorában megmutatkozott.

– Szerencsém volt, nagyon jó mestereim, tanáraim voltak Szappanos István és Turi Endre személyében. Édesanyám a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézetben dolgozott, ahol az intézet grafikusa – id. Szappanos István – felfigyelt rajzaimra, és elküldött a fiához, az akkor friss pedagógusként végzett Szappanos Istvánhoz. Boldog vagyok, hogy tőle tanulhattam meg a vonalak szeretetét – jegyezte meg.

Az akvarellek és ceruzarajzok után 1986-ban jött a tűzzománc, mely azonnali szerelem volt.

– Frissen végzett főiskolásként kerültem a lajosmizsei iskolába, ahol pont akkor tervezték a tűzzománcszakkör indítását. Ez azért volt érdekes, mert ebben az időben egy ismeretterjesztő filmet látva döntöttem el, hogy bármi áron megtanulom ezt a technikát. Az iskola benevezett egy nagybaracskai táborba, ahol abban a rendkívüli megtiszteltetésben volt részünk, hogy Turi Endre zománcművésztől tanulhattunk – mesélte tovább életpályája fontosabb állomásait.

Kőrös Sára tárlata még a héten megtekinthető a Hírös Agórában
Fotó: Sebestyén Hajnalka / Petőfi Népe

– A kezdetektől a grafikák voltak a kedvenceim, eleinte fekete-fehér képeket alkottam. Később, a nyolcvanas évek második felében, miután megismerkedtem a zománccal, művészetem kinyílt a színek világa felé, és ez már a grafikáimnál is érzékelhető volt. Egyaránt szeretem a grafikákat és a tűzzománcot is. Sosem lesz belőlem azonban festő. Én vékony ecsetet és akvarellceruzát használok, vonalakban és nem foltokban gondolkodom – tette hozzá.

Kőrös Sára számára a család is nagyon fontos szerepet tölt be, a nyolcvanas években először egy kislánynak, majd két ikerfiúnak adott életet. A gyerekek mára felnőttek, mindhárman örökölték a művészi látásmódot és tehetséget, de más civil szakmát választottak.

Lajosmizse a későbbiek folyamán is meghatározó volt az alkotóművész életében. 1994-ben a kisvárosban alapítottak felnőtt- és gyermekművésztelepet, mely jó néhány éven keresztül sikerrel működött.

Az alkotás mellett a tanítás tölti be mindennapjait. A lajosmizsei iskola után tanított Kecskeméten az Angolkisasszonyok Leánygimnáziumában, a Mátyás Király és a Tóth László Általános Iskolában és a Katedra Középiskolában.

Hosszú évek óta a Katedra művésztanári csapatát erősíti. Emellett tűzzománcszakköröket tart a kecskeméti Ifjúsági Otthonban. Résztvevője a zománcművészeti szimpóziumoknak Kecskeméten, Naszvadon és Lajosmizsén is. A nyári művésztelepeken jut leginkább ideje az alkotásra.

Az angyalmotívumok foglalkoztatják

Kőrös Sárát mindig a természetben megjelenő formák ihletik meg. Nem a tájat festi meg, hanem a részleteket ragadja ki a természetből. Dekoratívabb zománcalkotásain a mitologikus, az archaikus és a népművészet iránti vonzódása fejeződik ki. Jelenleg az angyalmotívumok foglalkoztatják, melyek hat éve Máriakéménden, az alkotótáborban ragadták meg. Ezenkívül a magyar szentek sorozat megvalósítását tervezi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!