Kecskemét

2018.11.28. 20:00

Huszonötödik évében díjat nyert a tevékeny idősklub

Huszinötödik születésnapját ünnepelte kedden a hetényegyházi Naplemente Idősek Klub.

Hraskó István

A Naplemente klubban szinte a kezdetektől működik a népdalkör, tagjai a tegnapi ünnepségen is jó hangulatot teremtettek A szerző felvétele

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Hraskó István

Fantasztikus közösség – röviden így jellemezte a kecskeméti idősgondozó szolgálat vezetője a huszonötödik születésnapját ünneplő hetényegyházi Naplemente Idősek Klubját. A kedden tartott ünnepségen Nagyné Fekete Julianna persze a két szónál jóval hosszabban méltatta a hetényi nyugdíjasokat.

– Nagyon sokat tesznek azért, hogy jól érezzék magukat, de nemcsak ők, hanem mások is – mondta, a segítőkészség kiemelkedő példájaként említve, hogy a Naplemente klub 2015-ben csatlakozott a Tápláló szeretet programhoz, melynek keretében az idősek évente több száz – idén közel 700 – saját készítésű befőttet, lekvárt, savanyúságot és szörpöt adományoznak a kecskeméti nagycsaládosoknak. A nyugdíjasok ebben az évben már a klub udvarán kialakított kiskertben termelték meg a paprikát, paradicsomot, uborkát, céklát, zöldbabot, zellert, sütőtököt, hagymát. A munka a klubtagok, sőt a nagymamák és a segítő unokák közötti kapcsolatot is erősítette.

A Naplementében szinte a kezdetektől működik a népdalkör, helyi és országos versenyeken is szép sikereket értek el, de a színjátszóik is hoztak már első díjat országos ki mit tud-ról.

Nagyné Fekete Julianna köszönetet mondott Trungel Ilonának is, aki 1992-ben felismerte, hogy a hetényi időseknek szükségük lenne egy közösségi házra, és sokat tett annak érdekében, hogy a korábbi óvoda épületében 1993-ban ez meg is valósuljon.

Idén két jelentős esemény is történt a klub életében: szinte teljesen felújították a házat, így kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, kívülről szigetelték a falakat, kifestettek, korszerűsítették a fűtést. Ősszel pedig a városrészi napon a lelkes nyugdíjascsapat átvehette a Hetényegyházáért díjat.

A Naplemente klubban szinte a kezdetektől működik a népdalkör, tagjai a tegnapi ünnepségen is jó hangulatot teremtettek
Fotó: Hraskó István / Petőfi Népe

– A klub negyven férőhelyes, de több mint 80 idős látogatja, mert nagyon jól érzik itt magukat, barátokra találtak – emelte ki az idősgondozó szolgálat vezetője. Munkatársai minden napra igyekeznek valamilyen hasznos elfoglaltságot szervezni, egyaránt vannak kulturális és szabadidős programok is, és természetesen megünneplik a születésnapokat, névnapokat, állami és egyházi ünnepeket. Emellett az idősek segítséget kapnak a különböző támogatások igénylésében, de a gondozók mellettük állnak akkor is, ha családi konfliktust vagy halálesetet kell feldolgozni valamelyik nyugdíjas ellátottnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!