Kecskemét

2018.10.02. 20:00

Képeslapok idézték fel a 650 éves jubileumot

Korabeli Kecskemét belvárosa, híres épületei és a mindennapi élete elevenedik meg azokon a képeslapokon, melyből kedden nyílt tárlat Kecskeméten, a Barátok temploma dísztermében. Sebestyén Imre gyűjtő tárlata ezúttal a város 650 éves jubileumának állított emléket.

Sebestyén Hajnalka

A megnyitón Molnár Zoltán, a templom hittan tanára köszöntötte a vendégeket. Hangsúlyozta, pontosan ezen a napon, 650 évvel ezelőtt kelt az a történelmi dokumentum, mely Kecskemétet már mezővárosi rangban említette. E jeles évforduló előtt tiszteleg a kiállítás, melyet Sebestyén Imre hatalmas gyűjteményéből állított össze 1896-1920. közötti kecskeméti képeslapokból.

A város történelméről, 650 év történéseiről dr. Békés József történész, tanár szólt, majd ünnepélyesen is megnyitotta a tárlatot.

Az ünnepségen szót kapott Fülöp Sándor, a kecskeméti bélyeggyűjtő kör elnöke is, aki külön köszöntötte Sebestyén Imrét.

A gyűjtő ugyanis 60 éves gyűjti a képeslapokat, a bélyegeket pedig 50 éve. Az elnök hangsúlyozta: a bélyegek és a képeslapok szorosan összekapcsolódnak, hiszen a bélyegvilág, a filatélia külön szakosztálya a képeslap. A félévszázados jubileum alkalmából gratulált Sebestyén Imrének, és átadta az országos egyesület emléklapját is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!