Baja

2024.06.18. 06:50

Vedelek Norbert: nyugodtabb időszak következik

A Fidesz-KDNP Bács-Kiskun vármegyei listája kiváló eredményt ért el a választáson. Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke a közeljövő legfontosabb teendőiről, és a választás eredményeiről tájékoztatott.

Márton Anna

– Az egyik legnehezebb kampányon vagyunk túl, hiszen két választás futott párhuzamosan. Amellett, hogy döntöttünk a településeink vezetőiről, az Európai Parlamentbe is küldtünk képviselőket. Az egymás mellett futó két kampány miatt a pártok nagyon sok üzenettel bombázták a választókat. Úgy gondolom, hogy ilyen feszített hónapok után most egy nyugodtabb időszakot kell teremtenünk, minél kevesebb politikai megnyilvánulással. Az önkormányzatok esetében októberig nincs teendő, hiszen a 2019-ben megválasztott polgármesterek, képviselők mandátuma addig tart. Az EP tekintetében pedig most háttértárgyalások kezdődtek, valamikor júliusban alakul meg az új parlament – mondta Vedelek Norbert.

Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke
Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke
Fotó: Beküldött fotó

Vedelek Norbert bízik a településvezetők bölcsességében

A választási rendszer alapján az önkormányzati képviselők öt évre kapják a mandátumukat, de azzal, hogy a két választást összevonták, kialakult négy olyan hónap, ahol még a régi polgármesterek és a régi testületek járnak el teljes körűen. Az új polgármesterek csak októberben vehetik át az irányítást.

– Bízom a településvezetőink bölcsességében, rutinjában és tudásában, hogy az átállás zökkenőmentes lesz, az esetleges vitás kérdéseket pedig majd a kormányhivatal segítségével tisztázhatjuk. Úgy gondolom, hogy az lenne etikus, hogy azokon a településeken, ahol a polgármester személyében csere történt, ott a mandátumát vesztett polgármester, testület, már nem tesz nagy összegű kötelezettségvállalásokat, ellehetetlenítve ezzel az adott település következő éveit.  Talán nem ildomos olyan intézkedéseket sem hozni, ami megköti a következő polgármester kezét, az ilyen vitás döntéseket biztos vagyok benne, hogy a kormányhivatal felülvizsgálja – mondta Vedelek Norbert.

Hozzátette, most szélsőséges eseteket említett, talán nem is lesz ilyen, hiszen polgármesterek a vármegyében mindig felelősségteljesen, a lakosság érdekeit szem előtt tartva dolgoznak. – Gratulálok minden vármegyei polgármesternek és képviselőnek a mandátuma elnyeréséért, a leköszönő kollégáknak pedig köszönöm eddigi munkájukat – fogalmazott. 

A bajai győzelem nagy felelősség

A bajai helyzettel kapcsolatban, ahol a képviselő-testület szinte teljesen megváltozott – Kámánné dr. Bari Bernadett polgármester tíz Fidesz-KDNP és négy ellenzéki képviselővel dolgozhat együtt a következő ciklusban – hangsúlyozta, hogy nagy öröm és nagy felelősség ez a győzelem. – Megtisztelő a bajaiak döntése, most rajtunk a sor, hogy bizonyítsunk. Kedvező a csillagok állása, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy „azonos színű” a városvezetés, a megye és az országgyűlési képviselőnk is. Azt mondhatom, hogy az együttműködésünk baráti, így nem látom akadályát az általunk kitűzött célok megvalósításának. Az irányok adottak: év elején megkérdeztük a bajaikat, hogy hogyan látják városuk jövőjét. Az eredményeket beépítettük programunkba, a Bajaiak Programjába. Az ebben foglalt vállalásokat végre fogjuk hajtani, hiszen ez a bajaiak véleménye, ennek képviseletére kaptunk felhatalmazást – mondta Vedelek Norbert.

 A vidéki településeken néhány helyen változott a polgármester személye, a testület összetétele. 

Kiemelte, hogy voltak szoros meccsek, de voltak egyértelmű döntések is. 

– Az önkormányzati választás jellegzetessége, hogy a legfontosabb a jelöltek személye, személyisége, csak másodsorban számít a politikai irányultsága, éppen ezért nincs univerzális recept a választásokhoz. A választók bölcsessége látszik az eredményeken, mi politikusok pedig le kell, hogy vonjuk a választók üzenetéből a tanulságokat – zárta gondolatait Vedelek Norbert.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában