Lopás

2024.06.14. 12:40

Megrongálták a halasi kerékpáros szervizpontokat

Alig telt el három hét az átadás óta, és mindkét kerékpáros szervizpontot megrongálták ismeretlen tettesek Kiskunhalason. A Rotary Club kiskunhalasi csoportja adományozta és állította fel a különböző szerszámokkal és pumpálási lehetőséggel felszerelt szervízhelyeket, amiket bárki igénybe vehet.

Pozsgai Ákos

A Május 1. téri központi piac és a buszpályaudvar között, valamint a Hősök ligetében létesítettek egy-egy kerékpáros szervizpontot. Az ötlet helyi vállalkozások összefogásával és egy pályázatnak köszönhetően valósult meg.

rongálás, Kiskunhalas, tettes
Megrongálták a halasi kerékpáros szervizpontokat
Fotó: Pozsgai Ákos

A két egyedi tervezésű, külső megjelenésén a várost jelképező, a halat és a halasi csipke motívumait megjelenítő kerékpáros szervizállomást felszerelték azokkal a szükséges eszközökkel és pumpálási lehetőséggel is, hogy a leengedett vagy megrongálódott gumiabroncsok felpumpálásán és javításán túl, más egyéb javítási munkálatokat is lehessen végezni. A kerékpárok mellett, rollerek, motorok és babakocsik javítására is használható.

A helyszínek kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy forgalmas kerékpárutak mellett legyenek elhelyezve, úgy, hogy azt az igénybe vevők minden akadály nélkül tudják használni.

A szerszámokat dróthuzalokhoz rögzítették, úgy tűnik azonban, hogy ez sem, valamint a térfigyelő kamerák sem voltak elegek ahhoz, hogy néhány héttel az átadást követően ne rongálják meg. Mindkét szervizpontnál a dróthuzalokról a szerszámok egy részét levágták és ellopták, az egyik állomásnál a pumpáló szerkezetet is megrongálták.

– A köztérfigyelő kamerák felvételeit elemzik a városrendészet munkatársai több napra visszamenően – közölte hírportálunkkal Kuris István László alpolgármester, aki elmondta, hogy a felvételek kiértékelése után vélhetően eljutnak az elkövetőhöz is, akik példás büntetésre számíthatnak.

Az ellopott eszközöket a Rotary Kiskunhalas hamarosan pótolni fogja, valamint a kamerafelvételekre figyelmeztető feliratokat is elhelyeznek mindkét szervízponton, hogy az esetleges újabb rongálókat visszatartsa a tudat, hogy felvétel készül róluk.

rongálás, Kiskunhalas, tettes
Fotó: Pozsgai Ákos

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában