Kiskunhalas

2024.05.17. 06:50

Az okleveles rendésztechnikus-képzés egyenes út lehet a felsőoktatásba – galériával

Okleveles technikusképzés indul rendészeti területen a 2025/2026-os tanévtől kezdődően a KSZC Dékáni Árpád Technikumban, erről írtak alá megállapodást az intézmény vezetői a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képviselőjével.

Pozsgai Ákos

A megállapodás értelmében a következő tanévtől indul az okleveles rendészetitechnikus-képzés, amely egyenes út lehet a képzésben részt vevő diákok számára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi, illetve az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karára. A dokumentumot Papp Gyula, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum főigazgatója, Csúzdi Zoltán kancellár, Molnár Nándor, a KSZC Dékáni Árpád Technikum igazgatója és dr. Szegedi László, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rektori Tanácsadó Iroda vezetője látták el kézjegyükkel.

együttműködés, Kiskunhalas, megállapodás
Balról dr. Szegedi László, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rektori Tanácsadó Iroda vezetője, Papp Gyula, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum főigazgatója, Csúzdi Zoltán kancellár, Molnár Nándor, a KSZC Dékáni Árpád Technikum igazgatója
Fotó: Pozsgai Ákos

Kovácsné dr. Szekér Enikő, a Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkára az ünnepélyes aláíráson úgy fogalmazott, hogy a megállapodás nemcsak a szakképző intézmény életében nagy dolog, hanem a rendvédelmi ágazat számára is.

– A megállapodásnak fontos szimbolikus és tartalmi jelentősége van, egyiket sem szabad figyelmen kívül hagyni – jelentette ki a helyettes államtitkár. Hozzátetette: sokat dolgoztak azon, hogy a rendészeti ágazat képzését olyan célokkal és szemlélettel újítsák meg, hogy valóban a technikumok, a képzőintézmények is megtalálják bennük a számításukat, a rendvédelmi ágazatnak pedig olyan utánpótlás-lehetőséget biztosítson, amire a korábbiakban nem igazán volt lehetőség.

együttműködés, Kiskunhalas, megállapodás
Kovácsné dr. Szekér Enikő, a Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkára
Fotó: Pozsgai Ákos

Kovácsné dr. Szekér Enikő fontos mérföldkőnek nevezte, hogy sikerült beindítani a közszolgálatitechnikus-képzést, megújult a teljes tananyag tartalma az elmúlt időszakban, most pedig egy újabb komoly feleadat előtt állnak, amikor a duális képzést vezetik be. Ebben nagyon sok párbeszéd volt a Belügyminisztérium, a rendvédelmi szervek és a képzőintézmények között – tette hozzá a helyettes államtitkár, aki bízik abban, hogy minél több fiatal folytatja tanulmányait a rendvédelem területén.

Több mint száz éves tapasztalattal rendelkeznek

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2012-ben jött létre, a közszolgálati képzés bázisaként, több nagymúltú felsőoktatási intézmény integrációja révén. Így a honvédelmi, a rendészeti, a közigazgatási, illetve vízügyi képzések területén több száz éves tapasztalattal rendelkeznek. Az egyetem alapfeladata a közigazgatás, a közszolgálat számára szakember-utánpótlás biztosítása.

– Az egyetem mindig is nagy hangsúlyt fektetett az közoktatással történő kapcsolattartásra, a szakképző intézményekkel való együttműködésre, aminek új lehetőséget teremtett az okleveles technikusképzés – hangsúlyozta dr. Szegedi László, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rektori Tanácsadó Iroda vezetője, aki szerint a megállapodás olyan kereteket biztosít, ami kölcsönösen előnyös együttműködést biztosít a szakképző intézmény, az egyetem és a képzésben részt vevő tanulók számára.

– A rendészet ágazat, a többi ágazattal egyetemben nagyon fontos számunkra. Az elmúlt évek bizonyították, hogy a Kiskunhalasi Szakképzési Centrumhoz tartozó Dékáni Árpád Technikum jó irányba viszi a rendészeti képzést. Országos szintű eredményekkel, nagyon jó beiskolázási feltételekkel, egyre javuló eredményekkel, tanulmányi eredményekkel büszkélkedhetünk – hangoztatta Papp Gyula, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum főigazgatója. Elmondta, hogy a KSZC korábban már több felsőoktatási intézménnyel kötött megállapodást, kihasználva a szakképzés adta lehetőséget, hogy minél szélesebb skálán, minél nagyobb lehetőséget tudjanak biztosítani a tanulóik számára.

– Nemcsak egy szakmával távoznak tőlünk a fiatalok, hanem kinyílnak számukra a felsőoktatás kapui is. Az okleveles technikusképzés az egyetemi képzés előszobája, és ide szeretnénk minél több fiatalt eljuttatni – jelentette ki a főigazgató, aki bejelentette, hogy a most megkötött megállapodás feljogosítja az intézményt arra, hogy a 2025/26-os tanévben már okleveles technikusi képzést tud hirdetni a Dékáni Árpád Technikum.

– Ez megtörtént már más ágazatokban is, folytatjuk ezt a szándékunkat és további felsőoktatási intézményekkel szeretnének megállapodásokat kötni különböző ágazatokban – tette hozzá a főigazgató.

Molnár Nándor, a Dékáni Árpád Technikum igazgatója köszönetet mondott, amiért a rendészeti utánpótlás egyik újabb lehetőségét nyitották meg az intézmény számára.

– Nem előzmény nélküli ez az együttműködés, hiszen az iskola három éve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem partneriskolája, számos közös programon vettek részt már. Mind a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal, mind a kiskunhalasi és kiskőrösi rendőrkapitánysággal való együttműködés is hozzájárult azokhoz a sikerekhez, amit az iskola ezen a területen elért – emlékeztetett.

Bányai Gábor kormánybiztos, a térség (Fidesz–KDNP) egyéni országgyűlési képviselője annak a reményének adott hangot, hogy az együttműködő intézmények, és legfőképp a képzésben részt vevő fiatalok megtalálják számításaikat ebben az iskolarendszerben, ahol nem pusztán egy szakmára készítik fel őket, hanem egy olyan hivatásra, ami a későbbiek során a nap huszonnégy órájában az életük végéig elkíséri őket.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában