Dr. Obádovics J. Gyula

2024.04.03. 16:08

A matematika tudós professzora a bajai gimnáziumba látogatott

A Bajai III. Béla Gimnázium diáklapjához, a Bélaphoz kapcsolódó rendezvénysorozat vendége volt Dr. Obádovics J. Gyula professzor, Baja város díszpolgára. A matematika tudós professzora nagy sikerű előadást tartott a gimnázium hallgatóinak és tanárainak. Születésnapja alkalmából anyanyelvén köszöntötték, majd a diákok elénekelték a bunyevácok himnuszát.

Márton Anna

Dr. Munczig Dénesné a III. Béla Gimnázium igazgatója kiemelte: A mai eseménynek minimum két apropója van, de lehet, hogy sokkal több. Az egyik az, hogy amikor a professzor úr Baja város díszpolgára lett, akkor megismerkedtünk, azóta is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Erre a kapcsolatra nagy mértékben rásegítenek a bajai prélók, mert professzor úr minden évben visszajár a bajai prélóba, a Csitóba a Szent Antal napi ünnepségre is.

Dr. Obádovics J. Gyula, professzor, matematika
Dr. Obádovics J. Gyula professzort Dr. Munczig Dénesné igazgató köszöntötte
Fotó: Márton Anna

Az esemény másik apropója, hogy a III. Béla Gimnáziumban nagyon sokan matematikával kívánnak továbbtanulni, emelt szintű érettségi vizsgát tesznek, a matematika tanároknak pedig egy bibliája az Obádovics-féle matematika tankönyv és érdeklődtek a professzor úr iránt – mondta hírportáluknak Dr. Munczig Dénesné. Dr. Obádovics J. Gyula professzor úr bár rengeteg helyre kap meghívást az év folyamán, eleget tett a bajai gimnázium igazgatója kérésének, és ellátogatott az intézménybe március 21-én.

Dr. Obádovics J. Gyula professzor a baon.hu-nak az 1920 és 1930-as években megélt élményeiről számolt be, különös tekintettel azokra az eseményekre, amelyek hozzásegítették, hogy elvégezze az egyetemet.

– Érdekesség az, hogy bár én irodalom szakra szerettem volna menni, kiderült, hogy ehhez görög és latin érettségi is kellett volna. A líceumban erre nem volt lehetőség, nem tanultam, de aztán megvigasztaltak, hogy egy reál tagozatos érettségivel be tudok iratkozni az akkori Pázmány Péter Egyetem matematika-fizika szakára is. Akkor még külön volt a bölcsészkar, mellette működött egy középiskolai tanárképző intézet, oda is be kellett iratkozni, ha valaki középiskolai tanár akart lenni. Külön előírt vizsgaidőszakai voltak ez utóbbinak, az első két év után már alapvizsgát kellett tenni, de a bölcsészkaron nem. Ott a nyolc félévet meg kellett hallgatni, doktorálni. A tanárképző előírta a félévenkénti vizsgákat és még egy alapvizsgánk is volt magyarból, egy idegen nyelvből, matematikából, fizikából egy alapvizsgát is tenni kellett a második évben. Ez egy ilyen rendszer volt, mikor befejeztem már Eötvös Lóránd Tudományegyetem volt a neve – fogalmazott a professzor.

Fotó: Márton Anna

A mindig jókedvű professzor hangsúlyozta, hogy akkor még nem volt számítógép, csak 1950-ben szabadították fel Neumannak azt az írását, amelyben leírta részletesen, hogy mi a számítógép.

– Első ízben 1950-ben angolból oroszra fordított könyvből ismertem meg, hogy egy templomban lévő orgona nagyságú számítógép működik a világban, Amerikában, és most meg mindenkinek a zsebében. A világ már a zsebünkben van. Minden elemi iskolás gyereknek ott van az ölében – fogalmazott Dr. Obádovics Gyula professzor.

A III. Béla Gimnázium előadójában nagy számban gyűltek össze a bélás diákok és tanárok, akik találkozni szerettek volna a neves matematikussal.

A közönséget Jakab József tanár, a Bélap Klub házigazdája üdvözölte. A bélás diákok Vadvirág népdalköre egy kedves műsorral készült erre az alkalomra, melyet követően Páli Noémi igazgatóhelyettes az anyanyelvén köszöntötte a napokban 97. születésnapját ünneplő, bunyevác származású professzort. Dr. Obádovics J. Gyula Baja város díszpolgára, jelenleg Balatonszárszón él, de mindig szívesen látogat el szülővárosába. A klubdélutánon tartott előadását is gyermek- és fiatalkori emlékeinek felidézésével kezdte. Ezt követően közvetlen stílusban felvázolta pályafutásának főbb állomásait. A több generáció számára alapvető, a matematikát érthető, világos módon megközelítő tankönyvek szerzőjeként, az „ország matematikatanáraként” ismert professzor úr a számítástechnika oktatásának egyik magyarországi megalapozója is.

– Az előadásban szó volt a múltról, a jelenről a titokzatos jövőről, mindez matematikai szempontból közelítve, értékelve. A sikeres, rendkívüli életút megismerése után meggyőződtünk arról, hogy a professzor úr valóban hisz a végtelenben – fogalmazott Dr. Munczig Dénesné igazgató. A klubdélután az előadást követően kötetlen beszélgetéssel zárult – tájékoztatott a Bélás Sajtóiroda.


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában