Borbírálat

2024.04.27. 13:10

Új és különleges fajtákkal is neveztek a ballószögi borversenyre – galériával

Harmadik alkalommal rendezték meg Ballószögön a borversenyt, ahova nemcsak a környező településekről, de távolabbról is érkeztek minták, összesen nyolcvanhárom.

Szentirmay Tamás

A bírálaton nemcsak a három bizottság tagjai, de a termelők is részt vehettek, és kóstolhatták a borokat. 

Több mint 80 borminta érkezett
Fotó: Szentirmay Tamás

A faluházban megrendezett eseményen megjelenteket Somogyi Lajos köszöntötte. A polgármester örömét fejezte ki, hogy több településről is érkeztek minták. Azt a hagyományt folytatták, amit a Szentkirály–Lakitelek Hegyközség már évek óta tart, mégpedig hogy a zsűri tagjai egy bizonyos mintaszám után elmondják véleményüket a kóstolt borokról, hogy lehessen belőle tanulni. A bírálat eredményét május 4-én, a kakasfőző verseny napján fogják majd nyilvánosságra hozni, ahol lehet majd kóstolni a versenyen részt vett borokból.

A borokat három bizottság bírálta, akiket Hetényi József helyi borász mutatott be a jelenlévőknek. A fehér fajtákból negyvennyolc, a rozéból tizenegy, sillerből négy, vörösből pedig húsz minta érkezett. Az ítészek valamennyi borról elmondták a véleményüket. Nemcsak jó és hasznos tanácsokról szóltak, de a hibákról is beszéltek. A ballószögi borversenyen már megszokott dolog, hogy nemcsak hagyományos, de különleges fajtákat is beküldenek a termelők. Ezúttal a nyolcvanhárom minta huszonnyolc fajtából állt. Voltak közöttük új fajták, amelyek kereskedelmi forgalomban még nincsenek. Nemcsak az ítészek, de a termelők poharába is került Zeusz, Gesztus, Pálma, Pálava, Csanád, Moldova vagy éppen olyan fajta, mint a Piros szlanka, Karát, Jubileum 75, de még Otelló is.

– Nagyon sok szép bort kóstolhattunk, viszonylag kevés hibást találtunk, de azok sem voltak túlzottan nagy hibák – mondta Kővágó Róbert, a katonatelepi Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet borásza.

– A fajták felhozatala nagyon széles spektrumú volt. A fehéreknél, a rozéknál és a vöröseknél is akadtak aranyérmes minták. Annak ellenére, hogy a 2023-as évjárat nem volt kiemelkedő, nagyon szép borok érkeztek. A korábbi évjáratokból is egy-két fajta megcsillantotta erényeit, főleg vörös kategóriában. Találkoztunk egy 2013-as kadarkával is, ami nagyon szépen szerepelt, és szintén aranyérmes lett. Megláthattuk és megtapasztalhattuk az új nemesítésű fajtákat, amelyek kifejezetten rezisztencia nemesítéssel alapozódtak, és valahol a jövőt mutatják már. Ezek a minták is nagyon jól szerepeltek a versenyen, de mellettük a hagyományos fajták, mint az olaszrizling, rajnai rizling, kövidinka vagy akár a sárfehér is, amely a térség egyik nagy fajtája. Összefoglalva az egészet, azt kell mondanom, hogy minden tekintetben jó volt a borverseny, ahol számos arany-, ezüst- és bronzérem született. Büszkék lehetünk arra, hogy mi, itt, a homokon, az Alföldön, jó minőségű, versenyképes borokat tudunk termelni rozé, vörös és fehér kategóriában is – tette hozzá Kővágó Róbert.

A bíráló bizottság tagjai húsz mintának húsz arany, negyvennek ezüst, tizenhétnek pedig bronz minősítést adtak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában