Kecskemét / Az év embere

2024.02.12. 11:18

Muzeológusként kapocs a múlt és a jövő között Lóránd Klára, a Bozsó Gyűjtemény vezetője

A Petőfi Népe és a Baon.hu keresi 2023 Év emberét. Ezúttal is olvasóink dönthetik el, hogy kik kapják a megtisztelő díjat. Cikkünkből Lóránd Klára muzeológust, a Bozsó Gyűjtemény vezetőjét ismerhetik meg.

Horváth Péter

Lóránd Klára

Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

Az elismert kecskeméti festőművész, Bozsó János örökségének ápolására tette fel életét. A gyűjteményben Bozsó János kollekciója és festményei mellett a múzeumlátogatók rendszeres kiállításokon jeles magángyűjtemények darabjait is megcsodálhatják. Lóránd Klára magát kapocsnak tartja a múlt és a jövő között.

Lóránd Klára vallja, hogy a muzeológusok hivatása nélkül nagyon szegényes lenne az emberek élete, hiszen ők azok, akik a múlt emlékeit közvetítik a jelen és a jövő embereinek, ezzel maradandó gazdagságot csempészve a mindennapokba.  

Örömteli pályájáról így nyilatkozik. − Személy szerint összekötő kapocsnak érzem magam a generációk között. A múltat tolmácsolom, korszerű eszközökkel is, és igyekszem hozzájárulni azon értékek megőrzéséhez, amiket ránk bíztak az elődeink − fogalmazott Lóránd Klára, aki néprajzosként és művészettörténészként a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban kezdte pályáját. 

− Édesapám a kecskeméti Patika Múzeum megalapítója, így ki volt kövezve az utam, hogy én is muzeológus legyek. Nagyon-nagyon korán megismertem Bozsó Jánost, és lenyűgözött a festészete, a magángyűjteménye, és úgy gondoltam, hogy nemcsak mellette, hanem az életpályája mellett is ott a helyem − mondta Lóránd Klára.

Lóránd Klára szenvedélye a műgyűjtés és az alkotás

S, hogy teher-e a nagy festő életművének gondozása? − Feladatot jelent a grandiózus életmű ápolása, a munkák felderítése, összegyűjtése, restaurálása, megismerése, és a könyvek kiadása. De ez az én szenvedélyem, ahogy az ő szenvedélye a műgyűjtés és az alkotás volt. Az én hivatásom, hogy megismertessem Bozsó János pályájának és gyűjteményének értékeit a nagyközönséggel, egyben azt a szellemiséget is gondoznom kell, amivel Bozsó János a városra hagyta a gyűjteményét. Ez az egész évtizedek óta gyönyörűséget ad. Mindebben hatalmas segítség fiam, ifjabb Bozsó János, akivel együtt alkotjuk meg a soron következő kiállítás koncepcióját is − fogalmazott Lóránd Klára, kiemelve, hogy az értékmegőrző munka mellett ugyanolyan fontosnak tartják az időszaki tárlatok és előadások megszervezését.

Többnyire hazai magángyűjtemények különösen értékes darabjaiból szerveznek kiállításokat, mindig egy adott tematika mentén mutatják meg a klasszikus magyar festészet értékeit.

Antal Péter debreceni magángyűjteményéből két kiállítást is rendeztek, Ország Lili és Rippl-Rónai, valamint Szinyei munkáit is bemutatták. Kemény Gyula gyűjteményéből pedig a harmadik tárlatot nyitják meg a Tavaszi Fesztiválon. Ezen kívül Bozsó János születésének 100. évfordulója alkalmából 2022 végétől korszakonként feldolgozzák az életművet a Bozsó 100 kiállítás-sorozat keretében. Több művésztelep reprezentatív alkotásait is kiállították már a Bozsóban. Bozsó János munkáit pedig nemcsak hazánkban, de Delhitől Los Angelesig szerte a világban bemutatták, nagy sikerrel. Az élő művészek közül Szurcsik János alkotásait szeretnék bemutatni a közeljövőben, de az alföldi iskolák művészeinek munkáit is követik és kiállítják.

Bozsó János képzeletbeli műtermét is megalkották a Múzeumok Éjszakájára

Meg kell említeni a Múzeumok Éjszakáját is, aminek talán legnépszerűbb kecskeméti helyszíne a Bozsó Gyűjtemény. Minden évben valami különlegességgel készülnek a látogatóknak. Tavaly például megálmodták Bozsó János képzeletbeli műtermét, és retró flipper gépeken játszhattak a betérők, valamint a korabeli buszos városnézés sem hiányozhat évek óta.

Lóránd Klára elmondása szerint hálás, hogy muzeológusként járulhat hozzá ahhoz, hogy gazdagabb legyen az emberek élete, és bízik benne, hogy hosszú ideig gyakorolhatja még kultúraközvetítő hivatását.

Szavazzon az Év emberére!

Az online szavazás során február 14-én 10 óráig tudják olvasóink leadni a szavazatokat. Egy jelöltre egy napon egy e-mail címről csak egy szavazatot adhatnak le, de több jelöltre is szavazhatnak. A szavazási oldalon a szavazatszámok nem lesznek láthatók. A legtöbb szavazatot kapott jelölt nevét a szavazás lezárása után a baon.hu oldalon és a Petőfi Népében is közzétesszük.

Az Év emberére itt szavazhat! 

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában