Beruházás

2023.11.27. 20:56

Lezárult a 217 éves apostagi templom teljes körű felújítása – galériával

Befejeződött az apostagi református templom külső-belső felújítása. A fejlesztés pályázati összege 165 millió forint volt, amelyhez még érkeztek adományok is. A munkálatok során megtalálták a templom padlózata alatt rejtőző 12. századi rotunda maradványait, amely Apostag névadó temploma és egészen a mostani feltárásig legendaként élt a helyiek lelkében.

Lencsés P. Anna

Fotó: Lencsés P. Anna

A felújítást lezáró hálaadó istentiszteleten Nagytiszteletű Bán Béla György református lelkipásztor, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye esperese hirdetett igét.

Ezt követően Veres Sándor egyházkerületi főgondnok visszaemlékezett a beruházás kezdetére, felolvasva Szanyi Ferenc apostagi lelkész levelét, aki 2019-ben leírta vágyát, hogy egyszer megújul a templom, ezzel indítva el a munkálatokat. Összegezte, hogy a beruházás négy év alatt valósult meg, otthont adva a most 397 éves gyülekezetnek, köszönhetően sok ember munkájának.

Kocsis Máté, a FIDESZ frakcióvezetője ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy a templomok nemcsak építészeti alkotások és nemcsak a helyi identitást, helyi közösséget erősítik, hanem megjelölik a helyünket a világban. − A templom irányít, tudjuk, merre kell menni, hol vagyunk otthon. A keresztény kultúra nem csak erőforrás a számos erőforrás közül, hanem minden erő forrása. Olyan erős abroncs, amely élteti a közösségeket, a nemzetet, a családjainkat, a hajdan élt és a majdan élő nemzedékeket − tette hozzá Kocsis Máté.

Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta, hogy a templomfelújítással az apostagiak a magyar épített örökség, a magyar kultúrtörténet egy jeles alkotásának lettek tovább vivői. Örömmel tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy 2019 óta jelentős számú református templom, parókia felújítása történt ebben a körzetben, így Solton, Dunapatajon, Hartán, Kalocsán is.

Zakar Zoltán, Apostag polgármestere megköszönte nagytiszteletű Szanyi Ferenc lelkész, a presbitérium, a lelkészi hivatal és az önkéntesek munkáját, akik végigvitték ezt a nagyszabású beruházást. Elmondta, hogy Apostag életében történelmi jelentőségű ez a felújítás és beruházás, melynek során új karzat készült, vízszigetelést építettek ki, új nyílászárókat, akadálymentes bejáratot alakítottak ki és egy baba-mama szobát a karzat alatt. Kényelmes, új padokat helyeztek ki, amiken 120-130 fő elfér, valamint az elektromos padfűtés is megvalósult. Szimbolikus üzenete is van, itt kapcsolódik össze a múlt, jelen és jövő. A felújítás során történt ásatások folyamán megtapasztalhatták a múltat a régi rotunda falait látva, sírok, tárgyak kerültek elő. A jelenben a falak megújultak, a jövő feladata a gyülekezet, a közösség megerősítése, tette hozzá Zakar Zoltán polgármester, azt kívánva, hogy a jövő is legyen olyan sikeres, mint amilyen a múlt volt.

Szanyi Ferenc apostagi lelkész összefoglalta a beruházás részleteit. Köszönetet mondott mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak ahhoz, hogy a templom megújult.

A rendezvény a művelődési házban megrendezett szeretetvendégséggel zárult.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában