TOP

2023.10.01. 16:40

Átadták a korszerűsített épületeket és a megszépült Szentháromság teret Csávolyon – galériával

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázati forrásból felújított Közösségek Házát, a diákélelmezési konyhát, valamint a Leader-forrásból kialakított Szentháromság tér első ütemének átadását tartották meg szeptember utolsó napján Csávolyon. Az intézmények korszerűsítésére több mint 200 millió forintot, a közösségi tér megújulására 10 millió forintot fordítottak.

Márton Anna

Zsigó Róbert, dr. Zöld László Csabáné és Csala Józsefné átvágták az átadást jelképező nemzeti színű szalagot

Fotó: Márton Anna

Az átadáson részt vett és beszédet mondott Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője.

Az Energetikai felújítás Csávoly Községi Önkormányzat épületein című projektre 145 millió forintot hívtak le első körben, de a kialakult gazdasági és piaci helyzet miatt még további 53 millió forintot igényeltek és kaptak a TOP-forrásból a beruházás megvalósítására. További ötmillió forintot más hazai forrásból szereztek, így összesen 203 millió forint állt az önkormányzat rendelkezésére a felújítás elvégzésére.

Csala Józsefné polgármester beszédében hangsúlyozta: a teljes megújuláshoz nemcsak pályázati forrásra, hanem önerőre is szükség volt.

– A pályázati támogatásból megvalósult mindkét intézményben a nyílászárók cseréje, a födém szigetelése, a külső szigetelések, a fűtés korszerűsítése. A konyhán a szellőztető berendezés is megújult. Mindkét intézményben kialakítottak egy-egy mozgáskorlátozott illemhelyet, rámpát és parkolót. Önerőből megújulhatott a közösségek házánál az ereszcsatorna egy része, a konyhán a villamos szekrény cseréje volt nagyon szükséges, illetve önerőből került sor a festésre és burkolásra, új gépek beszerzésére – fogalmazott a polgármester.

Az esemény során elhangzott, hogy a Leader Életminőség javítását célzó települési fejlesztések projekt keretében létrejöhetett a Szentháromság tér felújításának első lépcsője. A pályázatra közel 10 millió forint támogatást kaptak, melyhez további 1,1 millió forint önerőt tettek hozzá, ebből alakították ki az immár látványos közösségi teret a település központjában.

Zsigó Róbert beszédében kiemelte, hogy a kormány célja az elmúlt évben az volt, hogy fejlessze a településeket, leginkább a kistelepüléseket. Örömét fejezte ki, hogy ezt több alkalommal el tudta mondani a különböző átadások alkalmával.

– Csávolyon is több fejlesztés valósult meg, természetesen még van munka. De azért azt gondolom, hogy amit közösen elértünk, arra büszkék lehetünk. Hiszen az iskolában is volt felújítás, megépült a Csávoly és Borota közti útszakasz, sokat dolgoztunk együtt. Most pedig átadhatjuk az újabb fejlesztéseket. Egy kicsit más a helyzet most, mint két esztendővel ezelőtt, amikor fejlesztéseket adtunk át, mert a szomszédunkban háború dúl és ennek következtében a gazdasági nehézségek nehezebbé tették az életünket, éppen ezért minden olyan fejlesztésért, amit ebben az időszakban sikerül megvalósítani, elkészíteni és használni, arra még büszkébbnek kell lennünk. Ezek a fejlesztések csak úgy tudnak megvalósulni, hogy összefogunk – emelte ki beszédében a képviselő.

Az átadáson részt vett és beszédet mondott dr. Zöld László Csabáné, a Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés tagja, bajai önkormányzati képviselő (Fidesz–KDNP). Ismertette, hogy a TOP-pályázat keretében – amelyet a vármegye koordinál – 2021 és 2027 között 108 milliárd forint áll rendelkezésre a vármegyén belüli fejlesztésekre. Ebből Bács-Kiskun vármegye településein többek között iskolák, bölcsődék, óvodák, kulturális intézmények, turisztikai projektek és csapadékvíz-elvezető hálózatok újulnak meg. A képviselő szerint a legfontosabb az energetikai projekt, mivel az energia ára jelentősen megemelkedett.

– Mindannyiunk közös felelőssége, hogy teremtett világunk védelméért a magunk eszközeivel mindent megtegyünk, amelynek része a felelős energiagazdálkodás is – hívta fel a figyelmet dr. Zöld László Csabáné.

A köszöntőket követően Zsigó Róbert, dr. Zöld László Csabáné és Csala Józsefné átvágták az átadást jelképező nemzeti színű szalagot. Muka Gábor plébános áldotta meg az épületeket. Az ünnepélyes átadást követően a résztvevők együtt megnézték a felújított épületeket és elsétáltak a Szentháromság térre is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában