Új kenyér ünnep

2023.08.18. 16:23

Megáldották az új kenyeret és átadták a nagyközségi díjakat Helvécián– galériával

Pénteken tartották meg a Szent István napi, Új kenyér ünnepet Helvécián. Az ünnep részeként köszöntötték a településen élő időseket, a volt Helvéciai Állami Gazdaság egykori dolgozóit, és átadták a nagyközségi kitüntetéseket.

Sebestyén Hajnalka

Kiss Vilmos katolikus plébános

Fotó: Bús Csaba

A Petőfi Sándor Művelődési Háznál megrendezett Szent István napi ünnepségen már hagyomány, hogy megvendégelik ebéddel a településen élő 65 évnél idősebbeket, valamint – a település történetében fontos szerepet játszó – volt Helvéciai Állami Gazdaság egykori dolgozóit. 

Az ünneplőket dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun vármegyei önkormányzat alelnöke köszöntötte, beszédében az államalapítás és az új kenyér kapcsolatát emelte ki. Elmesélte, hogy nagymamája mennyire tisztelte a kenyeret, melyre a megszegése előtt keresztet rajzolt. Ha leesett egy darabja, felvette, megcsókolta és megette. Jól mutatja ez is, mennyire tisztelték régen a kenyeret. 

A rendezvényen adta át az idei nagyközségi kitüntetéseket Balogh Károly Helvécia polgármestere, dr. Mák Kornél, Turupuliné dr. Polyák Katalin jegyzőnő és Thám József alpolgármester.

„Helvéciáért” kitüntető díjat hárman vehettek át Helvécia fejlődését elősegítő hosszú időn át végzett kiemelkedő, eredményes társadalmi, közéleti tevékenységük elismeréseként: Faragóné Bencsik Dóra református lelkész, Kiss Vilmos katolikus plébános és dr. Mészáros István, a volt Helvéciai Állami Gazdaság igazgatója.

Kovács-Perényi Editnek, a Helvéciai Napvirág Óvoda és Bölcsőde Kerekerdő Tagóvoda vezetőjének a „Helvécia Közművelődéséért” kitüntető díjat adományozták a helyi óvodai gyermeknevelés érdekében hosszú időn át kifejtett eredményes munkássága elismeréseként. Káplány Sándor, a Helvécia-Izsák Térsége Szőlő- és Bortermelőinek Mezőgazdasági Szövetkezete elnöke kapta az „Év Helvéciai Embere” elismerő címet Helvécia szőlős gazdái munkáját elősegítő hosszú időn át végzett kiemelkedő, eredményes társadalmi tevékenysége elismeréseként. Dinnyés László, a Helvéciai Sportegyesület labdarúgó szakosztály vezetője pedig a „Helvécia Sportjáért” kitüntető díjat vehette át a helyi sportéletben nyújtott kiemelkedő teljesítményért, illetve hosszú időn át kifejtett eredményes munkássága elismeréseként. 

Hagyomány, hogy az ünnepségen nemcsak megvendégelik az idős polgárokat, de a legidősebb hölgyet és urat külön is megajándékozzák virággal és oklevéllel. Idén Bosznyai Lászlónét és Nagy Mihályt köszöntötték volna, de sajnos egyikük sem tudott személyesen részt venni az eseményen.

Az új kenyeret megszentelte Faragóné Bencsik Dóra református lelkész és Kiss Vilmos katolikus plébános. A kenyeret elsőként megszegte Balogh Károly polgármester és Thám József alpolgármester, majd az önkormányzat hölgydolgozói mindenkit megkínáltak az új kenyérből. 

Az ünnepség hangulatát emelte Szabó Sándor tárogatóművész játéka, majd az ízletes marhapörkölt után Oszvald Marika operett műsora következett. A művésznő egész pályafutásának középpontjában az Operettszínház állt, amelynek berkeiben estéről estére ma is elkápráztatja a hallgatóságot. Műsorában ezúttal a helvéciai közönséget is elrepítette az operett csodálatos világába.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában