Államalapítási ünnep

2023.08.20. 15:52

Kétnapos programsorozattal ünnepeltek Kiskunfélegyházán – galériával

Régi hagyomány Kiskunfélegyházán, hogy az államalapítási ünnep tiszteletére Félegyházi Napokat rendez az önkormányzat. A képnapos programsorozat kiemelt eseménye a vasárnapi, szabadtéri szentmise, az új kenyér megszentelése és megszegése volt. A Szent István-templom előtt megtartott ünnepi szentmisét dr. Pápai Lajos, a győri egyházmegye nyugalmazott püspöke celebrálta, aki ebben az évben ünnepli pappá szentelésének 60. évfordulóját, így gyémántmisés áldásban részesülhettek az ünnep résztvevői. Ugyanakkor pappá szentelésének 40. évfordulója alkalmából köszöntötték a házigazda Hajagos Gyula plébánost is.

Vajda Piroska

Az ünnepi szentmise zárásaként áldották meg az új kenyeret

Fotó: Vajda Piroska

A szentmise előtt Csányi József polgármester mondott köszöntőt. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, Félegyházának két emblematikus szobra van, melyek utat mutatnak a félegyháziaknak: Petőfi Sándor felemelt karjával cselekvésre ösztönöz, míg a Szent István-szobor leengedett kardjával megállásra, nyugalomra, békességre hív.

Szent István királytól többek között megtanulhattuk, hogyan kell egyensúlyt teremteni a megmaradásért vívott folyamatos harc és küzdelem, valamint a békés időszakok között, ami a gyarapodásához, a nyugalmas építkezéshez nélkülözhetetlen volt, így országunk megmaradt. Fennmaradt a vérzivatarok között több mint ezer éve már.

– Ám, ha mostanság körülnézünk, szinte mindenütt háborúskodást, a felszín alatt fortyogó, kirobbanni készülő agressziót érzékelünk. Ezért sokkal együtt úgy gondolom, mostanában – úgy Európában, mint hazánkban – a békesség időszakának kellene teret nyernie az emberek, a népek között. Mindenféle szirénhangok ellenében nekünk a békesség mellett kell hitet tennünk! – hangsúlyozta a városvezető.

– Szent Istvánra államunk alapkövének lerakójaként, országunk megszervezőjeként kell emlékeznünk. Olyan kivételes egyéniség, aki a magyar történelem legfényesebb alakjai közé tartozik. Ezt kell továbbadnunk gyermekeinknek. Ez a sors parancsa, melyet elődjeink a szívünkbe, lelkünkbe írtak. Kötelességünk erre nevelni az utánunk jövő nemzedékeket is – tette hozzá a polgármester.

– Nekünk, félegyháziaknak ez az ünnep különösen kedves. Egyrészt azért, mert a betelepülők az első fatemplomukat is Szent István tiszteletére szentelték fel, majd 150 évvel ezelőtt felépült ez a két tornyával a város fölé magasodó, impozáns templom, városunk büszkesége, amely szent király nevét viseli, egy igen becses ereklyével. Másrészt, mert mellette találjuk a jelenkor egyik legnagyobb magyar szobrászának, Hunyadi Lászlónak markáns Szent István-szobrát – sorolta Csányi József.

Majd így folytatta: nekünk, félegyháziaknak, a mai időkben a leeresztett kardú Szent Istvánról kell példát vennünk, aki most a nyugalmat, a békességet állítja szembe a dübörgő nyugtalansággal. Mi, XXI. századi félegyháziak, elsősorban az egymás közti megértés, békesség és nyugalom érdekében tehetünk valamit mindennapjainkban.

Csányi József arról is beszélt, hogy az elmúlt évtizedek alatt Félegyháza épült, szépült, formálódott. Sikerült elérni azt, hogy ma már jól érezhetik, biztonságban tudhatják magukat a félegyháziak a városban. Hangsúlyozta: a békesség, a nyugalom megteremtődött Félegyházán, és ennek megtartása a további fejlődéshez is nélkülözhetetlen.

– A békességre való ragaszkodás, a hagyományaink tovább éltetése nélkülözhetetlen. Gyönyörű hagyományaink vannak, melyekért egyrészt megszenvedtek őseink, másrészt erre építhetjük fel ígéretes jövőnket. Jövőre fontos dátumhoz érkezünk: 250 évvel ezelőtt küldte el Mária Terézia királynő azt a kiváltságlevelet, melynek birtokában elindult a virágzó fejlődés, és bár voltak kritikus időszakok, a város szívós továbbélése, élni akarása elérte azt, hogy mára jó félegyházinak lenni – zárta mondandóját a polgármester.

Hajagos Gyula, a Szent István-templom plébánosa rövid köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy ezer év hitelesíti, bizonyítja azt, hogy két kincsünk: a hit és a magyarság az, ami megtartott bennünket. És a jövőben is csak ezzel tudjuk biztosítani, garantálni közösségeink, városunk, országunk jövőjét.

Dr. Pápai Lajos, a győri egyházmegye nyugalmazott püspöke homíliájában arról beszélt, hogy Szent István király több mint ezer éve alapította meg a magyar keresztény államot. Nehéz időszakban rakta le az alapokat, és most hasonlóan nehéz időben fordulunk hozzá és kérjük, hogy szent jobbjával mutasson nekünk ma is utat. Az ünnepi szónok szerint Szent István mindenekelőtt rámutat a sziklaalapra, ami a mi hitünk. Szent István szent jobbjával Krisztusra, Krisztus egyházára, a Szűz Anyára, a Magyarok Nagyasszonyára, a mi patrónánkra mutat. Kövessük útmutatását! – hangsúlyozta a püspök.

Az ünnepi szentmise zárásaként áldották meg az új kenyeret, amelyet aratófelvonulás keretében hagyományőrzők vittek a városháza elé, ahol a város vezetői szegték meg és kínálták meg vele az ünneplő félegyháziakat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában