Magyar Éremgyűjtők Egyesülete

2023.08.16. 20:34

Éremgyűjtők találkoznak hétvégén Kiskőrösön

Több mint ezer olyan érdeklődőt várnak Kiskőrösre, akik éremgyűjtéssel foglalkoznak, ugyanis szombat délelőtt a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete, és annak kiskőrösi csoportja Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából rendezik meg a szervezet 53. vándorgyűlését. A Petőfi Sándor Művelődési Központ ad helyszínt a programnak.

Barta Zsolt

A felvételen Prepszent István, aki egy korábbi tárlaton jó néhány Petőfi tematikájú érmét és papírpénzt mutatott be Kiskőrösön

Fotó: Barta Zsolt

Prepszent István, a kiskőrösi éremgyűjtők csoportjának vezetője hírportálunknak elmondta: a város szülöttje születésének 200. évfordulója adta az ötletet arra, hogy találkozzanak a hazai numizmatikusok a 14 ezres városban. Ezekben a napokban állították össze a segítőkkel, köztük Krámer Iván támogatásával azt a tematikus tárlatot, amely címe: „Petőfi az érmészetben”. Mintegy 200 darab numizmatikai érdekességet láthatnak majd az érdeklődők a délelőtt megnyíló tárlaton. A szakmai program mellett a gyűjtők vásárolhatnak és cserélhetnek plaketteket, érmeket is a helyszínen.

Bajától Kecskeméten át Szombathelyig érkeznek látogatók. A nyugat-magyarországi megyeszékhelyről 30 főt várnak Kiskőrösre. Szombaton 8 órakor kezdődik az éremcsere és az adásvétel. A rendezvényt 10 órakor nyitja meg Domonyi László polgármester. Az eseményt megtiszteli a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének elnöke, Csóka Ferenc, az elnökség tagjaival. Illetve várják a Petőfi útja-sorozat érmeinek tervezőjét, Fritz Mihály szobrászművészt és Szabó Tamást, a szegedi ÉremVerde tulajdonosát is – mondta végül Prepszent István, a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete kiskőrösi csoportjának elnöke. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában