Sajtótájékoztató

2023.06.30. 17:20

Újra lesz Kodály Fesztivál Kecskeméten – galériával

Július 10. és 16. között rendezi meg Kecskeméten a Kodály Nemzetközi Művészeti Fesztivált a Hírös Agóra. Az idei zenei kínálat fókuszában a kórusok állnak, a világ egyik legrégebbi együttese, a vatikáni Sixtus-kápolna Kórusa is fellép. A részletekről pénteken tartottak sajtótájékoztatót a Romkertben, mely az egyik helyszíne lesz a rangos zenei rendezvénysorozatnak.

Sebestyén Hajnalka

A részletekről pénteken tartottak sajtótájékoztatót a Romkertben, mely az egyik helyszíne lesz a rangos zenei rendezvénysorozatnak

Fotó: Sebestyén Hajnalka

A sajtótájékoztatón Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója, Bősze Ádám zenetörténész és Hollókői Huba, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar karnagya, művészeti vezetője avatta be a résztvevőket az egyhetes zenei programsorozat érdekességeibe. 

Barta Dóra beszéde elején külön köszöntötte és köszönetét fejezte ki dr. Nemes László Norbertnek, a Kodály Intézet vezetőjének ez eddigi munkájáért, mellyel éveken át hozzájárult a Kodály Fesztivál rangjához és sikeréhez. 

Barta Dóra ezt követően kodályi gondolatokat idézett meg. „A zene mindenkié! De hogyan tudjuk ezt valósággá tenni?" – kérdezte egykoron Kodály. A nagy zeneóriás, Kecskemét szülötte azt javasolta: a közös ének, a zenei elmélyülés segít ebben. A zene gazdagabbá teszi az ember életét. 

A régi kórusok is megihlették Kodályt, aki nagyban hozzájárult az új énekes közösségek létrehozásához és fennmaradásához azzal, hogy a kórusmozgalom felé terelte a zenei kultúrát. Zenepedagógusként tudta, hogy a közös zenélés nevelés a humánusabb életre s még több is: az újjászületés lehetősége. 

Az idei fesztivál a kodályi kórusmozgalom szellemi örökségét hivatott tovább éltetni. A zenekedvelő közönség a változatos stílusokat képviselő hazai profi és amatőr kórusok mellett kiemelkedő külföldi fellépőket, értékes művészeti-zenei örökséget is láthat, hallhat. „Kórusok szárnyán” – így hangzik idei fesztiválmottó.

A sajtótájékoztatón Bősze Ádám, az ismert hazai zenetörténész a kecskeméti közönséget dicsérte. Elmondta: bár nem kötődik a városhoz, de az elmúlt években számos rendezvényen megfordult. Örömmel tapasztalta, hogy a kecskeméti közönség merész és bátor, mer tapsolni, interaktív és tevékeny résztvevője az előadásoknak, rendezvényeknek, és ez hazai viszonylatban ritka, ugyanakkor dicséretes és példamutató. Így kellene mindenhol, a közönség igenis merje kifejezni érzését, akkor tapsoljon, amikor akar, és ne mereven üljön. Bízik benne, hogy a fesztivál felborzolja jó értelemben a szellemi kedélyeket, és egymásnak ajánlják majd a koncerteket a kecskemétiek.

A Kodály Fesztivál idén is több helyszínen zajlik majd. A koncertekről Hollókői Huba és Barta Dóra osztott meg részleteket. 

A nyitó esemény július 10-én a Chóres Görög kórus koncertje lesz a városháza díszudvarán, melynek különlegessége, hogy a népzenére épülő kortárs zene átiratokat tánccal teszik még izgalmasabbá. Július 11-én a Kecskeméti Szimfornikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar közös koncertje látható-hallható a Hírös Agórában. A varázslatos koncerten az operairodalom legszebb művei csendülnek fel, valamint Kodály, Erkel művek. 

Július 12-én Mennyei harmóniák címmel a vatikáni Sixtus-kápolna kórusa ad koncertet a Nagytemplomban. 1500 éves történelmével a világ legrégebbi, folyamatosan működő együttese. A kórus jelenleg 24 felnőtt és mintegy 30 gyermek énekesből, a Pueri Cantores-ből áll, akik úgynevezett fehér hangok szólamát alkotják.

Július 13-án a kecskeméti Aurin kóruscsalád ad koncertet a Piarista templomban. Fellép a Miraculum gyermekkar, Aurin vegyeskar és az Aurin Leánykar. Július 14-én a Romkertben ad atmoszféra koncertet a Fool Moon együttes, mely hazánk első számú, többszörös nemzetközi díjas pop-acapella csapata, 20 éves sikertörténettel. Ezt a koncertet a Hírös Agóra a Neumann János Egyetemmel együttműködésben hívja életre, ezzel is próbálják megszólítani a fiatalokat, a felnövekvő generációt. 

Július 15-én az Ars Nova és vendégei énekelnek egy újabb atmoszféra koncerten, a Főtéren. Különleges csemegének ígérkezik ez a rendezvény is, a zenei élményt játékos interaktív elemekkel ötvözik miközben a három kórus összekapcsolódik. 

Július 16-án, a zárókoncertet ismét a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar adja a galántai Kodály Zoltán Daloskörrel közösen a városháza díszudvarán. 

A sajtótájékoztató végén még két programot ajánlottak a szervezők. Az idei fesztivál is összművészeti, a Hírös Agórában július 11-én nyílik meg Szemadám György Munkácsy Mihály-díjas festőművész tárlata. Valamint a Hírös Agóra előtt ismét felállítják a Kodály Pontot, ahol nemcsak képzett zenészek állhatnak fel a pódiumra, de az amatőr, zeneszerető közönség is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában