Baon podcast

2023.06.21. 06:50

Nagy változásokat hoz a kecskeméti buszok menetrendjében az Izsáki úti lezárás

Rendkívüli buszmenetrend módosítás lépett hétfőn életbe Kecskeméten, az Izsáki út négysávosítása kapcsán. A legfontosabb változások részleteiről Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. ügyvezetője számolt be a Gong Rádió Téma műsorában.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: Bús Csaba / illusztráció

A Kecskeméti Közlekedési Központ Kft., a KEKO életében is nagy kihívást jelentenek a nyári szezonban az Izsáki úti négysávosítási munkálatok és lezárások. A teljes hálózatot át kellett szervezniük. 

Hári Ernő kiemelte: nagyon nehéz volt megoldaniuk ezt az egész helyzetet, próbáltak mindenkire tekintettel lenni, a meglévő utazás igényeket kiszolgálni. Ugyanakkor látni kell és tudni kell, hogy az Izsáki úton való közlekedésnek egész egyszerűen nincs alternatívája, tehát arra kell közlekedniük, amerre és amennyire tudnak. 

Az előttük álló két hónapban mindenkitől türelmet kérnek, és átgondoltságot. Próbálják meg valahogy közösen és türelmesen elviselni ezt az idei nyári szezont. A cég mindent megtesz annak érdekében, hogy minél zökkenőmentesebben viseljék át az utasokkal együtt a következő heteket. Folyamatosan figyelik a forgalmat, és szükség esetén változtatnak.

1, 11, 11/A vonalak

Hétfőtől a Homokbányán átalakul a közlekedés, mind a végállomásnál, mind a Vályogvető utcánál. A közlekedési hálózatnak egy nagyon nagyon fontos súlypontja lett a Homokbánya, mind a kollégiumi végállomás, mind pedig a Kadafalvi út elnevezésű megállóhely-pár. A fő átszállási pontok, de különösen a Kadafalvi úti megállóhely-pár az agglomerációból beérkező autóbuszok számára nyújt átszállási lehetőséget a város központja felé. Összevonták az 1, 11, 11/a vonalakat, melyek a következő időszakban 601-es járatként közlekednek. 

Hetényegyháza irányából

Sok buszt érint a lezárás Hetényegyháza tekintetében is. A 15-ös járat nem tud közlekedni az építkezés miatt, így a 29-sel váltották ki. A 29-es sokkal sűrűbben közlekedik, gyakorlatilag ugyanazt a járatszámot biztosítva Hetényegyháza és a Széchenyi tér között mint korábban a 15-ös és 29-es járat együtt tette.

A miklóstelepi 19-es vonal szintén ebben az időszakban nem biztosított. Így a 29-es tér be a városrészbe. Fontos változás még, hogy a Hetényegyházára déli iparterületen dolgozóknak 15d járatai is összevonásra kerültek. A 15D és a 1D járatai 649-es járatszámon közlekednek.

Busz helyett vonat

A 15-ös és 19-es buszjáratnak létezik alternatívája, egyre többen használják már a személyvonatokat. A máriavárosi vasútállomásról a 350-es busszal el lehet érni a Széchenyivárost, a járat szintén rövidített útvonalon tud csak közlekedni. A vonat érvényes buszbérlettel igénybe vehető.

Kadafalváról

Kadafalváról jelenleg a 616-os járatot biztosítják, Homokbányáig. Ott kell átszállni a 601-es járatra, mely a belvárosba megy, érintve a Petőfivárost és a Széchenyivárost. 

Aki szintén Kadafalváról még gyorsabban szeretne például eljutni a Noszlopy Gáspár parkhoz, annak ajánlják a regionális autóbuszokat, melyek a Kadafalvi út után a Nyugati elkerülő úton át, a Róbert Károly körúton át, az ötös számú főút irányából érkeznek majd be a Noszlopyba, és egyetlen egy megálló sincs közben.

Vasútállomástól a belvárosig

Az ideiglenesen megszüntettek járatok helyett a KEKO a 600-as busszal biztosítja a vasútállomás és a Széchenyi tér közötti közlekedést. A 600-as jelzésű autóbusz csúcsidőszakban, és csúcsidőszakon kívül is 15-20 percenként közlekedik, reggel 4.30-tól este 10.30-ig.

22-es buszjárat

A lezárások miatt 22-es járat rövidített útvonalon kénytelen közlekedni a Máriavároson keresztül, nem érinti a Mária körúti, a Katona József Gimnázium előtti megállóhelyet. A Botond utca ideiglenes megállóhelyen áll meg helyettük. 

A további részletekért, a folyamatosan frissülő információkért a keko.hu oldalt érdemes felkeresni.

A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában