Országos kezdeményezés

2023.06.30. 15:06

A kerékpáros közlekedésre bíztat nyáron a Neumann János Egyetem

A még szélesebb közönség elérése érdekében a Neumann János Egyetem és Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának dolgozói ebben az évben együtt csatlakoznak a „Kerékpárral a munkába” elnevezésű országos kezdeményezéshez, mely idén a Neumann 2023 Emlékév keretében kerül meghirdetésre. Az eseménysorozat nyitórendezvényére a Hírös Népfőiskola Lovardájában került sor.

Nyitray András

Járdi Ádám a kép jobb oldalán látható

Fotó: Nyitray András

– A Neumann János Egyetemen már régi hagyománya van annak, hogy a munkavállalókat a nyári időszakban a kerékpárral történő munkába járásra bíztatjuk. Ezt mindig díjazzuk, a legtöbb alkalom, illetve a legnagyobb megtett táv kategóriájában is. Az Izsáki út felújítása, illetve a Neumann 2023 Emlékév apropóján álmodtunk egy merészet, a polgármesteri hivatal munkavállalóit is meghívtuk, hogy csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez, ami július 1-től szeptember 18-ig tart majd, és a város mobilitási hetén lesz az ünnepélyes zárása. Pénteken már reggel az egyetemnél, majd délelőtt a Hírös Népfőiskola Lovardában adjuk át az első 100 regisztrálónak a program hivatalos pólóját, hétfőtől pedig elindul maga a kezdeményezés is – mondta Járdi Ádám, a Neumann János Egyetem sportközpont vezetője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában