Közösségek Hete

2023.05.18. 08:29

Petőfi arcképét is kirakták műanyag kupakokból Kisszálláson – galériával

Hét napon át várták a Közösségek Hete – „Együtt lenni jó” programsorozat eseményeire az érdeklődőket a kisszállási művelődési házban.

Pozsgai Ákos

A feladat nem volt olyan egyszerű, ahogy elsőre látszott

Fotó: Pozsgai Ákos

A Bács-Kiskun Megyei Értéktárba is felvett Kisszállási Népdalkör a település summás népdalkincsét őrzi. Repertoárjukban több vidék népdalkincse is megtalálható, a próbára bárki ellátogathatott. Nyílt szakköri napot is szerveztek, ahol a csipkeverés technikáját tanulhatták meg a résztvevők. 

Izgalmas programnak ígérkezett az a kézműves-foglalkozás is, ahol a már feleslegessé vált PET-palackok összegyűjtött műanyag kupakjaiból rakták ki egy hungarocell táblára Petőfi Sándor költő önarcképét, születésének 200. évfordulója alkalmából. 

– A feladat nem volt egyszerű, ahogy az elsőre látszott – mondta el Bundula Melinda, az intézmény igazgatója, aki azt is elárulta, hogy fotó volt a segítségükre a gyerekeknek, akik ügyesen megbirkóztak a feladattal. Az elkészült műalkotás pedig bizonyította, hogy a gyerekek aprólékos gondossággal válogatták össze a különböző színű kupakokat, hogy a megfelelő helyre kerüljenek. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában