Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesülete

2023.05.27. 19:01

Para boccia sportolók versenyeztek Kecskeméten – galériával

Az országos boccia versenynek ismét Kecskemét adott helyet. Szombaton ezúttal 62 para boccia versenyző mérette meg magát.

Sebestyén Hajnalka

Ezúttal 62 para boccia versenyző mérette meg magát

Fotó: Sebestyén Hajnalka

A Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesülete házigazdaként fogadta az ország különböző pontjairól érkező para boccia versenyzőket a kecskeméti II. Rákóczi iskola sportcsarnokában.

A 62 mozgáskorlátozott sportolót és kísérőiket először Csúri Ferenc, a Magyar Para Boccia Szövetség elnöke köszöntötte, a biztató szavak után megköszönte a házigazdák szervező munkáját. Kecskemét önkormányzata nevében Jánosi István önkormányzati képviselő, sportért felelős tanácsnok buzdította a verseny résztvevőit, majd Vereczkei Zsolt, háromszoros paralimpiai úszó bajnok, aki az Impulzus a Parasport Jövőjéért Alapítvánnyal az utánpótlásért dolgozik. 

A rendezvényen részt vett Schvéder Péter, a Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesületét is támogató Mercedes-Benz kecskeméti gyár munkatársa.

Az országos bajnokság kapcsán dr. Nagy András, a Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesületének elnöke, Európa-bajnok bocciajátékos elmondta: idén a 62 versenyző Kecskeméten kívül Pécsről, Miskolcról, Szombathelyről, Budapestről és Tatabányáról érkezett. Mindig vannak új versenyzők, de sok a visszatérő. A Boccia versenynek több mint 30 éves múltja van, ő maga 20 éven át versenyzett. A Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesületet öt versenyző képviselte. Ügyesek a kecskeméti sportolók, minden alkalommal az első négy helyezett között szerepelnek. Rendszeresen edzenek, heti kétszer a Damjanich iskola sportcsarnokában.

A boccia paralimpiai sportág, mely kifejezetten a nagymértékű mozgási nehézségekkel küzdők részére lett kialakítva. Végzéséhez elegendő a minimális fizikai aktivitás is, leginkább tiszta elmére, jó stratégiai érzékre és koncentrációra van szükség. A játék lényege, hogy a versenyző, a saját – tenyérben elférő, bőrből készült – labdáit, minél közelebb gurítsa az úgynevezett céllabdához. A verseny során hat kategóriába vannak sorolva a játékosok. A versenyen olyan sportoló is küzdött, aki magyar válogatott és komoly esélyei vannak arra, hogy kijusson a párizsi paralimpiára, köszönhetően az Európa bajnokságokon elért kiváló eredményeinek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában