Tisztelet

2023.05.13. 07:00

Felavatták Nemesszeghyné Szentkirályi Márta felújított sírkövét Kecskeméten – galériával

Az ország első ének-zenei általános iskolájának az alapítójára emlékeztek pénteken Kecskeméten. Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta születésének 100. és halálának 50. évfordulója alkalmából sírkőavatást és hangversenyt is tartottak a városban. 

Lizik-Varga Katalin

Az eső ellenére is sokan tették tiszteletüket a sírnál

Fotó: Lizik-Varga Katalin

Nemesszeghyné Szentkirályi Márta minden nehézséget és hivatalos akadályt leküzdve 1950 őszén elindította a Kecskeméti Ének-zenei Általános Iskolát, egyetlen osztállyal. Magyarországon ez volt az első ilyen intézmény. Az igazgató asszony küzdött az iskola megalapításáért, megtartásáért és vezette haláláig. A kiválló pedagógus munkájával és a zene iránt való lelkesedésével sok embernek mutatott példát. Egykori diákjai, tisztelői, ismerősei és rokonai ma is jó szívvel emlékeznek rá. 

Dömötör Zsuzsa és dr. Horváth Ágnes, a Kodály Iskola egykori növendékei két évvel ezelőtt kezdeményezték Nemesszeghyné Szentkirályi Márta sírkövének a felújítását, melynek avatását pénteken tartották a Kecskeméti Köztemetőben. A síremlék felújítását többek között Kecskemét Megyei jogú Város Önkormányzata, a Kecskeméti Kodály Iskola, a Kecskeméti Kodály Intézetért Alapítvány és a Kodály Iskola egykori diákjai is támogatták. 

– Kötelességünk, hogy méltó módon emlékezzünk Nemesszeghy Szentkirályi Márta igazgatónőnkre – mondta Dömötör Zsuzsa, az iskolaalapító egykori diákja. 

A renoválást Fellegi Tamás kőfaragó és műkőkészítő mester végezte, aki szintén az intézményben tanult annak idején. 

Az sírkőavató eseményen a Kodály Iskola gimnazista növendékei Nemesszeghy Szentkirályi Márta két kedvenc népdalát énekelték el, dr. Horváth Ágnes pedig megemlékező beszédet tartott. 

Délután pedig a Kodály Iskolában megrendezett emlékhangversennyel tisztelegtek az igazgatónő emléke előtt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában