2023.05.11. 06:50
A fiatalokat szeretnék megszólítani a Kiskun önkormányzatok − galériával
A kun gyökerek elmélyítése, a kun identitás erősítése a fiatalokban − ezeket a célokat tűzte ki a Kiskun Önkormányzatok Szövetsége (KÖSZ), melynek egyik fontos lépéseként szakmai találkozót hívott össze szerdán a kulturális és közművelődési munkatársak számára.

A Kiskun Önkormányzatok Szövetsége fontos lépéseként szakmai találkozót hívott össze szerdán
Fotó: Gulyás Sándor
A 2005-ben alapított, 2020-ban újjászervezett Kiskun Önkormányzatok Szövetsége szeretné, ha a jövőben tovább erősíthetnék a kun gyökereket a tagtelepüléseken. Ennek egyik fontos állomása, hogy a polgármesteri tanácskozások mellett a kulturális és közművelődési szakembereket is bevonják a feladatokba. Első alkalommal, szerdán Jakabszállásra várták a szakembereket.
A felújított polgármesteri hivatal tanácstermében jöttek össze a kulturális területen dolgozó munkatársak. A találkozó célja az volt, hogy a KÖSZ támogatást nyújtson a kun identitás népszerűsítésében. Ehhez együtt gondolkodásra, tapasztalatok megosztására kérte a szakembereket.
Szabó György Róbert, Jakabszállás polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta: a kun településen élőknek, mint nekik is, kötelességük, hogy őrizzék a hagyományokat, népszerűsítsék a kun identitást, a fiatalokat megszólítsák és bennük is felkeltsék a kun gyökerek iránti érdeklődést. Nagy feladat ez, hosszú távra szóló. Lassú léptekkel elérhető a cél, de ehhez szükség van a kulturális és közművelődési szakemberek segítségére is.
A Kiskun Önkormányzatok Szövetségének szakmai találkozója
Fotók: Gulyás SándorPatkós Zsolt, a KÖSZ elnöke, Kiskunmajsa polgármestere a szövetségük céljáról szólt. 2020-ban újjászerveződtek, jelenleg 33 önkormányzat, a megyei önkormányzat és két civil szervezet a tagjuk. A céljuk, hogy a történelmi ismeretek, helyi identitás erősítése mellett élményeket nyújtsanak. A kötődést, a közösséghez való tartozás érzését fokozzák, hogy a jövőben az adott települést legyen miért szeretni, a családi kötődéseken túl is. A gyerekek is tudjanak kötődni a kun történelmi gyökerekkel bíró településükhöz. Eddig rendezvényeikkel egy-egy települési fesztiválhoz bekapcsolódtak, a jövőben azonban önálló programokat is szervezhetnének, mely jobban szolgálná a céljukat.
A köszöntők után kezdetét vette a szakmai tanácskozás, ahol ötleteket és tapasztalatokat osztottak meg egymással a jelenlévők.