Megmérettetés

2023.04.18. 13:55

Jánoshalmán versengtek a legjobb bácskai pálinkák – galériával

Második alkalommal szervezte meg a Bácska Csillaga Nemzetközi Pálinkaversenyt Jánoshalmán az Erdélyi hagyományokért Egyesület, a beérkezett 116 minta közül 40 arany, 62 ezüst és 10 bronz minősítést szerzett. A megmérettetésre első alkalommal érkeztek a vajdasági településekről is pálinkaminták.

Pozsgai Ákos

Kupákkal és oklevelekkel tértek haza a versenyzők

Fotó: Pozsgai Ákos

– Az elmúlt évben szerveztek első alkalommal pálinkaversenyt a bácskai városban, a sikeren felbuzdulva döntöttek úgy a szervezők, hogy szeretnének hagyományt teremteni a hungarikumnak is számító nemes italok versengésének és az idei évtől rendszeresen tartanak majd pálinkaversenyt. Annál is inkább, mert Jánoshalmán régi hagyománya van a gyümölcstermesztésnek és a pálinkakészítésnek, csak eddig senki nem vállalta a verseny szervezésével járó feladatokat – mondta el a baon.hu-nak Bajkó Károly, a szervezető Erdélyi Hagyományokért Egyesület elnöke, a pálinkaverseny kezdeményezője.

Az előző versennyel szemben az idei évben már nem csak helyi pálinkakészítő nevezhettek, hanem távolabbi településről is érkeztek nevezések, így például a Vajdaságból; Bácskossuthfalváról, Cservenkából, Szenttamásról, Temerinből és Zentáról is. 

– Úgy gondolom, hogy ezzel kicsit kinyílt Jánoshalma is, felkerült a pálinkás térképre. 

Ez nagyon fontos, hiszen első számú hungarikumunkról beszélünk – fogalmazott Muth József, a Magyar Magánfőzők Pálinka Egyesületének elnökségi tagja, a bíráló biztosság elnöke. A szakember elmondta, hogy összesen 116 minta érkezett be, ezeket egyéni bírálattal anonim módon, minden mintát három fő, külön egymástól függetlenül minősített. Abban az esetben, ha nem született döntés, vagy nem volt konszenzus a három eredmény között, akkor még két bíráló minősítette és ha az öt eredmény után sem született eredmény, akkor a zsűri elnöke döntötte el, hogy mi lesz a végeredmény.

– A klasszikus húszpontos bírálati rendszert alkalmaztuk ezen a versenyen, ami azt jelenti, hogy öt támpont szerint, az illat tisztasága, karaktere, az íz tisztasága, karaktere és a harmónia alapján próbáltunk meg a tételekről véleményt alkotni. A bírálat során fontos volt, hogy először kizárjuk a technológiai, vagyis a főzési, cefrézési hibákat, ha nem volt ilyen jellegű hiba a vizsgált mintában, akkor az már jó eséllyel lett érmes pálinka. A 14-15 pontos tételek bronz minősítést, a 16-17 pontosok ezüst, a 18-20 pontig arany minősítést kaptak – sorolta a részleteket Muth József.

A beérkezett 116 minta közül 40 arany, 62 ezüst és 10 bronz minősítést kapott, a többi résztvevő csak oklevelet a versenyen való részvételért. A beküldött mintákról szólva a zsűri elnök elégedetten nyilatkozott. 

– Amíg csak helyi szintű volt a verseny, több volt hibás tétel, azzal, hogy kinyitották a szervezők versenyt a gyakorlottabb pálinkakészítők számára is, a beküldött minták minősége is feljebb csúszott. 

Ez azt jelenti, hogy a verseny elérte a célját, hogy a nevezők kapjanak valódi visszajelzést arról, hogy dolgoznak. Ha ez a visszajelzés negatív, akkor a pálinkafőző igyekszik javítani a készítési technológián – tette hozzá a szakember, aki szerint a Bács-Kiskun vármegyei pálinkák megállják a helyüket az országos versenyeken is, ahol szép számmal indulnak. Kecskemétről, Soltvadkertről pálinkaházak sora szerepel a legjobb eredménnyel.

„Az igazi pálinka csak magyar lehet”

 – Nincs szégyenkezni valójuk a bácskai termőterületeken készült pálinkáknak sem, nagyon szép gyümölcsöket hoznak, amikből nagyon szép és finom termékek készülnek. Elmondható, hogy az ország élvonalába tartoznak – emelte ki Muth József. Az Imre Zoltán Művelődési Központban rendezett ünnepélyes átadón Bányai Gábor, kormánybiztos, a térség egyéni országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy „az igazi pálinka csak magyar lehet”. Mint mondta, a pálinkafogyasztásnak mostanra igazi kultúrája alakult ki, amely elengedhetetlen része a magyar gasztronómiának.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában