Tippek, tanácsok

2022.12.23. 11:20

Érdemes a megfelelő bort választani a karácsonyi menü fogásai mellé

Ebben az időszakban már mindenki bőszen készül az ünnepekre, sokan már előre, de néhányan az utolsó pillanatra hagyták az ételek, italok megvásárolását. Ma már nem számít úri dolognak, ha az ünnepi menü mellé egy finom bort is felszolgálunk. A szolnoki Kolozsvári András sommelier, bortanácsadó, az Auguste Escoffier Tanítványai Lovagrend tagja lelkes híve és értője a boroknak. A szakember sok más érdekesség mellett azt is elárulta a szoljon.hu-nak, milyen fajtájú itallal tehetjük felejthetetlenné a karácsonyi menüt.

baon.hu

Fotó: shutterstock.com / illusztráció

– Többen is azt mondják, hogy az ízletes borok elválaszthatatlanok a finom ételektől. Hogyan kapcsolódik ez a két dolog, az étel és az ital egymáshoz? – tette fel a kérdést a szoljon.hu Kolozsvári András sommelier, bortanácsadó, az Auguste Escoffier Tanítványai Lovagrend tagjának.

– A szüret és az azzal járó jó hangulat története igen régre nyúlik vissza a történelemben. Ha csak az Ószövetséget vesszük figyelembe, több mint kétszázszor szerepel benne a bor, mint kifejezés. Már akkoriban is ezzel fejezték ki örömüket az emberek. És ez ma is igaz: a minőségi bor összehozza az embereket, és magával vonzza a jó beszélgetéseket. Erre pedig mostanában különösen nagy szükség van – gondoljunk csak a korábbi világjárványra, vagy a most is zajló háborúra!

Gyerekkoromban mindig békés karácsonyi ünnepeket kívántak nekem, amit akkoriban sokszor megmosolyogtam, hiszen nem értettem... A jelenlegi helyzetben viszont még inkább átértékelem az említett szavak jelentőségét.

– Ezért azt gondolom, hogy felértékelődött egy meghitt karácsonyi vacsora lehetősége a családunkkal. Az ünnep egyik legfontosabb mérföldköve a szeretteinkkel töltött idő, melynek elmaradhatatlan kellékei a finom, házias ételek, valamint az ezekhez illő borok.

– Milyen borokat javasol az ünnepi ételek mellé kínálni?

– Egy könnyedebb száraz fehérborral, egy vörössel és egy édes desszertborral nem nyúlhatunk mellé. Ha tudjuk, hogy valamelyik rokonunk szereti a bort, érdemes még az összejövetel előtt megtudni, milyen fajtákat kedvel. Az én családomban például egy finom pezsgővel nyitjuk az étkezést, ezt követően a testvérem felbontja a sört, édesanyám kiönti a pálinkát, feleségem konyakot szürcsöl, én pedig bort iszom. Édesapám viszont mindig is fröccspárti volt. Ezzel csak azt szeretném szemléltetni, hogy teljesen mindegy, milyen italt helyezünk az asztalra, a lényeg, hogy szeressük azt!

– Hogyan válasszunk, ha nem vagyunk hozzáértők?

– Ha vendégeket várunk, mindenképp fel kell készülnünk rá, hogy biztosan lesz olyan, aki szereti a bort. Örök szabály, hogy a fehér húsú ételekhez fehér-, a vörös húsok­hoz pedig vörösbor dukál. Ha ezt megjegyezzük, nagyot már nem tévedhetünk. A legtöbb helyen hagyományosan többféle ünnepi étellel találkozhatunk az asztalnál, melyek elsősorban a halászlé, a töltött káposzta, a rántott ponty és természetesen a bejgli. Azt, hogy milyen bor illik az ételekhez, azt a húsok fajtája és azok fűszerezése, illetve a melléjük kínált köretek határozzák meg.

Például ha rántott pontypatkót készítünk, ahhoz elsősorban száraz fehérbort ajánlunk. Azonban ha ugyanebből a halból halászlevet készítünk, aminek eleve van egy paprikásabb ízvilága, akkor az egy lágyabb, vörösebb aromát kíván. A töltött káposztánál mindenképp figyelembe venném azt, hogy savanyú káposztából készül. Így egy savasabb, vagy egy félédesebb bort is elbírhat – a család ízlésének megfelelően.

– Miért fontos ez, az ételek és az italok megfelelő párosítása?

– A vacsoránál harmóniára törekszünk, így ha a megfelelő étel és ital találkozik a szánkban, az megkoronázhatja az élményt. Ha mindenképp szeretnénk az összhangot érezni, főként az ételek fűzerezésére figyeljünk, az ugyanis nagyban meghatározhatja a borválasztást. Kiváló lehet ennek az összhangnak a megkoronázására egy féltve őrzött ital, mely ünneplésre is szolgálhat. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában