Lakitelek/Kisvárda

2022.09.10. 07:00

Lezsák Sándor kapja idén a Tőkés-díjat

Az idei Tőkés-díjat Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, író-költő, az MDF egyik alapítója, a Lakitelek Alapítvány és Népfőiskola megálmodója és vezetője veheti át. A XXVIII. Tőkés László-díj átadási ünnepségét szeptember 18-án, vasárnap 15 órakor ünnepélyes istentisztelet keretében a kisvárdai református templomban rendezik meg.

Vajda Piroska

Lezsák Sándor (mikrofonnál) szeptember 18-án veheti át a kitüntetést

Az idei laudációt Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Demokrata Fórum első elnöke mondja. Igét hirdet Szilágyi Balázs, a Szatmárnémeti Láncos Templom lelkésze. Az eseményt megtiszteli jelenlétével az alapítvány névadója, Tőkés László református lelkész is. A rendezvény nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel vár az alapítvány kuratóriuma.

A Tőkés László Alapítványt még a rendszerváltás idején hozták létre a kisvárdai MDF tagjai, s megalkottak egy egyéni díjat is, hogy elismerjék mindazok munkásságát, akik életművükkel – akár tudományos, akár művészeti, politikai vagy humanitárius cselekedeteikkel – jelentős mértékben segítették, előmozdították a magyarság helyzetét – olvasható a Lezsák Sándor honlapján közzétett cikkben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában