Kalocsa

2022.09.18. 18:18

Esőben is százak látogattak ki a Platán Grillversenyre

Annak ellenére is sokan látogattak ki az Octopus Egyesület által szervezett I. Platán Grillverseny és Piknikre, hogy az időjárás nem kedvezett a szabadtéri sütésnek. Az éppen pénteken beköszöntő őszi eső és hűvös levegő ellenére több százan jelentek meg a program délutáni nyitányára és összesen több mint húsz csapatot alkotva készítettek el legalább ötvenféle ételt.

Gábor János

A barátságtalan időjárás ellenére lelkes, vidám csapatok szálltak be a grillversenybe

Fotó: Gábor János

– Az egyik szemünk sír, a másik nevet: a sátrakat már szakadó esőben állítottuk fel, de aztán sokan kijöttek, és nagyon jó hangulatot teremtettek – méltatta a vidám grillezőcsapatok lelkesedését Zsáki Viktor, a szervezet egyik alapítója.

– Éppen ez a lényege az Octopus Egyesület rendezvényeinek: a baráti körök, a munkahelyi kollektívák, civil szervezetek összetartásának erősítése, még nehéz időkben is – jegyezte meg.

Az egyesületvezető kérdésünkre elmondta: az esős időjárás miatt több eseményük, így a gyermekprogramok java, a Vajas-csatornára szervezett csónakázás, valamint a Jazz 'n' Tool koncertje is elmaradt. Sikerült ugyanakkor berendezni az íjászat helyszínét, megtartották a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramjából szemezgető vetítést (a rendezvény ötletgazdái a grillversenybe is beszálltak), ezenkívül a kalocsai klublemezlovas, Fanti segítségével a zenei aláfestés sem maradt el.

– Ezeket az illatokat érezni kell, ezt nem tudja átadni semmilyen médiafelület! A faszén és a készülő ételek illata olyan hangulatot teremt, mintha egy horvátországi tengerparton járnánk – állapította meg Zsáki Viktor. Hozzátette: a grillverseny zsűrijébe helyi vendéglátós vállalkozókat hívtak meg, az ő értékelésük alapján a dobogó harmadik fokára a Black Family állhatott fel, a második helyen Pesztalics László és Családja és Barátai végeztek, míg az első helyet a Grillőrség csapata szerezte meg.

A szervező elárulta: azon túl, hogy az első ilyen fesztivál létrehozásához – amit az offline közösségépítésnek szenteltek – nemcsak a régió Tesco áruházaitól érkező 200 ezer forintos támogatás kellett, hanem olyan helyi támogatók segítsége is, akik a normatíva megérkezéséig hitelbe adták a csapatoknak a hozzávalókat és eszközöket. Mivel a grillverseny minden szempontból pozitív fogadtatásra talált, úgy gondolja, már nem indokolatlan az optimizmus, amivel rögtön egy római egyest írtak a rendezvény neve mellé: biztosan lesz folytatás – ígérte.

Sokféle ételt készítettek a verseny résztvevői
Fotós: Gábor János

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában