a fények ünnepe

2021.11.28. 21:41

Esti gyertyagyújtással kezdődött a Hanuka Kiskunhalason is

A korábbi esztendőhöz hasonlóan idén is csak online ünnepelhetik közösen a Hanukát a halasi zsidó családok is. Nagyobb városokban szabadtéri ünnepeket is szerveznek.

Pozsgai Ákos

Ritter Nándorné, a Kiskunhalasi Zsidó Hitközség alelnöke és családja idén is szűk körben ünneplik a Hanukát, online kapcsolódnak össze a rokonokkal. A Hanuka a zsidók legismertebb ünnepe, a fények ünnepe, amelynek eredete egészen az időszámításunk előtt a III. századig vezet vissza, amikor a makkabeus szabadságharcosok győzelmet arattak a szíriai görögök fölött, és sikeresen kiűzték őket Izraelből.

A makkabeusok a templomban mindössze egy napra elegendő kóser olajat találtak, amivel lángot gyújthattak a szent gyertyatartóban, a menórában. Új olaj előállításhoz ugyanakkor nyolc napra volt szükség. A hagyomány szerint csoda történt: az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett.

Ennek emlékére az ünnep első napjától kezdve minden este eggyel több gyertyát gyújtanak meg a zsidó családok a csak ilyenkor használt gyertyatartón, a hanukián.

A Hanuka ünnepe vasárnap sötétedés után vette kezdetét, ekkor gyújtották meg az első gyertyát a hanukán, amelynek kilenc ága van, nyolc normál gyertyatartó és egy „szolga”. A „szolga” segítségével kell meggyújtani a nyolc gyertyát. Első nap egyet, másodikon kettőt és így tovább. Az ünnep végén minden láng ég (nyolc plusz a szolga), így szimbolizálva, hogy az olaj kitartott nyolc napig. Idén a Hanuka ünnepe december 6-án ér véget.

Ritter Rebeka Aviva gyújtotta meg az első gyertyát a hanukián

 

Ezek is érdekelhetik