JÁSZSZENTLÁSZLÓ

2021.11.23. 17:14

A zenei gondozásra is nagy hangsúlyt fektetnek

 A Szent László Óvoda és Bölcsődében a hagyományőrzés mellett a gyerekek zenei képzésére is nagy hangsúlyt fektetnek.

Vajda Piroska

Fotó: Vajda Piroska

A napi foglalkozások része a zenehallgatás, a közös muzsikálás és táncolás. A hagyományápoláshoz kapcsolódóan a gyerekek már egészen kicsi korban megismerkednek a népzenével és a néptánccal. Kipróbálhatják a citerát, a köcsögdudát és a xilofont. De nemcsak a foglalkozások során, hanem a szabad játék közben is bármikor zenélhetnek az óvodások – tudtuk meg Csúri Ferencné óvodavezetőtől, aki arról az örömteli hírről is beszámolt hírportálunknak, hogy most már nemcsak a csoportszobákban, hanem az udvaron is lehetőség van a muzsikálásra a kö­zelmúltban átadott zeneudvarban, ahol ötféle hangszer – tündérdob, marimba, hárfa, beszélő virág és csődob – fejleszti a gyerekek zenei készségét.

A szabadtéri hangszereket az óvoda jótékonysági báljának bevételéből finanszírozták, Sevecsek Béla és Kis János készítették.

Csúri Ferencné azt is elmondta, a zeneudvar megvalósításával régi álmuk vált valóra. Azért tartják fontosnak a gyerekek zenei nevelését, mert a zene olyan agyterületi aktivitásokat indít be, melynek hatékonysága felbecsülhetetlen, a hangszerkíséretes éneklés az egész agykéreg működését aktivizálja, mely jótékonyan hat a gondolkodásra, az érzelmi intelligencia kiteljesedésére, érzékelésük, észlelésük fejlődésére.

Azok a gyerekek, akik már óvodáskorban megkedvelik a zenét, később fogékonyabbá válnak más művészeti ágak irányába is, a zene jótékonyan hat személyiségük kiteljesedésére és tehetségük kibontakozására. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Szent László óvodából kikerült gyerekek többsége később zeneiskolai képzésben is részt vesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában