galériával / videóval

2021.10.02. 06:55

Kilenc év után újra jár a kécskei kisvasút

Pénteken átadták a felújított és kibővített keskeny nyomtávú Tisza-Parti Kisvasutat Tiszakécskén.

Horváth Péter

Fotó: Bús Csaba

A városi kisvasút felújítási munkálatai tavaly ősszel kezdődtek el. Az 1970-es években épült kécskei kisvasutat 2012-ben zárták be, és most csaknem kilenc év elteltével kibővülve újjászületett. Az eredetileg 1,2 kilométeres sínpár egy részét elbontották, és a megmaradó 600 méteres pályaszakaszhoz további 1000 métert építettek hozzá, így a Lübbecke-háztól a Tisza parti üdülőterületig öt megállón keresztül utazhatnak a Tiszakécskére látogatók.

A 471 milliós, részben pályázati forrásból fedezett projekt keretében mozdonyszín is épült és a szerelvényeket is felújították.

Ennek része volt a Miskó István sétányon található 21 méteres csúcsmagasságú kilátó megépítése is, amit már májusban átadtak.

A Lübbecke-háznál és a Tiszai üdülőterületen lévő végállomásain kívül három megállóhelye van a kisvasútnak. Az első a Miskó István sétány játszóterénél, a második az új kilátónál, a harmadik pedig a sportcentrum mögött, a tervezett új közösségi térnél, a Zsibongónál épült.

Fotó: Bús Csaba

Az ünnepélyes átadót a Tisza-parti üdülőterületen található végállomás indítóházában tartották. Elsőként Tóth János, Tiszakécske polgármestere köszöntötte a nagyszámú jelenlévőt, aki visszatekintett a beruházás történetére és a jelentőségét méltatva elmondta, hogy a település városfejlesztési koncepciójának alappillére Tiszakécske turisztikai vonzerejének növelése. Elmondta, hogy a az új szakasz, a kilátó és a mozdonyszín építésére és a gördülő szerelvény felújítására 235 millió forintot nyert a város még 2016-ban a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat koordinálása alatt álló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán. A legutolsó indikatív ajánlatok beérkezésekor kiderült, hogy ez az összeg nem lesz elég a beruházás fedezetére, így tavaly tavasszal a vasúti pálya felújításához és az új szakasz megépítéséhez 222 millió forint támogatást biztosított az Innovációs és Technológiai Minisztérium, így a városnak 14 millió forint önerőt kellett biztosítania, hogy a projekt összesen 471 millió forintból megvalósulhasson.

Fotó: Bús Csaba

Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a helyi kisvasút fontos szerepet töltött be a város életében és összekötő kapocs volt az üdülőterület és a városközpont között. Mint fogalmazott, a vasúti közlekedés mindig szívügye volt és fontosnak tartotta, hogy a múltat eredeti állapotában állítsák helyre, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a megújításban.

Dr. Mák Kornél a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke beszédében kiemelte, hogy egy település életében a hagyományok – és így a kisvasút is – arra inspirálják a helyieket, hogy megőrizzék értékeiket és örökségüket. Mint fogalmazott, sokszor nem a pályázati forrást elnyerni nehéz, hanem megfelelő felhasználási célt találni az összegnek, ami Tiszakécskén sikerült.

Dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere a beruházás jelentőségét emelte ki és hangsúlyozta, hogy a Kecskeméten és Tiszakécskén megvalósuló fejlesztések kölcsönösen erősítik a két települést, valamint támogatásáról biztosította a települést.

Bobek Tamás plébános szentelője és a felszólalók szalagátvágását követően felbőgött a minden ízében felújított négyhengeres honvédségi Csepel dízelmotor és a vonat nem várt, elindult első nyilvános útjára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában