ingatlantervek

2021.07.14. 06:55

Változnak az építési szabályok Kalocsán

Érdemes felterjeszteni az ingatlanterveket, mert a ma még szabálytalannak számító fejlesztések is megvalósulhatnak a jövőben. Maga a javaslattétel persze nem jelent garanciát arra, hogy egy építkezési terv átmegy az önkormányzati szűrőn.

Gábor János

Bizonyos szabályok változnak, így érdemes újra beadni a korábban elutasított terveket

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Elképzelhető, hogy a településrendezési eszközök és a településszerkezeti terv módosítása után már zöld utat kaphatnak korábban elutasított lakossági vagy vállalati elképzelések is. Az építkezés szabályai a megyei elvárások mentén alakulnak át, tudatta közleményben a városháza, jelezve: várják az emberek észrevételeit is.

– Az önkormányzat 2020 utolsó negyedévében hagyta jóvá a város településrendezési eszközeinek aktualizálását. Ez egy közel négyéves folyamat volt, amely alatt elkészült Kalocsa új településrendezési terve és építési szabályzata

– idézte fel hírportálunk érdeklődésére Boromisza Viktor. A városüzemeltetési és -fejlesztési osztály vezetője hangsúlyozta: most, a megyei közgyűlés döntésének hatására, jogszabályi kötelességük az elkészült szabályozás kisebb átalakítása.

– Kalocsa városának is igazodnia kell a megyei településrendezési terv követelményeihez. Ezért hívjuk a változtatást karbantartásnak, mert nem egy új településrendezési terv készül, hanem a megyeivel összehangoló munka­folyamatokat végzünk el – magyarázta.

Boromisza Viktor közölte: a karbantartási időszakban mind a lakóknak, mind pedig a gazdasági szereplőknek lehetőségük van arra, hogy a tavalyi év során benyújtott, de eredménytelenül zárult fejlesztési, építési javaslataikat újra beterjesszék, hiszen a változó feltételek szerint már lehetséges, hogy támogatható az elképzelésük. Az első észrevételeket szintén várják az építkezni akaró helyiektől és ingatlanfejlesztésben gondolkodó vállalkozásoktól.

Az osztályvezető kérdésünkre leszögezte: ez az átalakulás nincs hatással a városképre vonatkozó rendeletre, magyarán nem arról van szó, hogy most már lehet kérelmezni például korábban elutasított homlokzati átalakítást.

Bizonyos szabályok változnak, így érdemes újra beadni a korábban elutasított terveket
Fotó: Illusztráció

Lehetőség nyílik viszont arra, hogy az önkormányzat újragondolja egyes területek beépítési szabályozását, abból a szempontból, hogy az adott városrészen milyen jellegű és milyen funkciót ellátó új létesítmények jöhetnek létre. Változhat például a beépíthetőség és a minimális zöldterület aránya, vagy éppen az ingatlanok engedélyhez kötött magassága. Ez persze nemcsak a városatyák és az önkormányzat szándékán múlik, hangsúlyozta, hiszen még egy évig közigazgatási szakemberek és különböző hatóságok alakítják a jövőbeli rendeletet.

– Nagyobb volumenű, teljes lakosságot érintő javaslatok egyelőre nem jöttek, csak egy-egy ingatlanra vonatkozó kérések, apróbb észrevételek. Ezek a lakossági bejelentések már ott vannak a városi főépítész asztalán – számolt be.

– Főleg az adott ingatlan beépítési módjára vonatkoznak a javaslatok; például arra, hogy szabadon álló, oldalhatáron álló, vagy előkertes módon szeretnék beépíteni, illetve mekkora százalékban, vagy milyen magasságban – emelte ki, hozzátéve: az elsődleges szempont a környezetbe való illeszkedés. Az osztályvezető kérte, hogy akinek a fejlesztési, építési terve a jelenleg hatályos településrendezési tervvel nincs összhangban, az július 15-ig keresse fel a [email protected] e-mail-címen, hiszen a változtatások után lehetséges, hogy mégis megvalósítható az elképzelése.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában