beruházás

2021.07.13. 14:00

Forgalmas útszakaszokat újítanak fel Halason

Tovább folytatódnak az útfelújítások a városban, a mintegy 380 millió forint kormányzati forrásból megvalósuló beruházási csomag részleteiről lakóssági fórumon adott tájékoztatást Fülöp Róbert polgármester és Tóth Péter, a városháza osztályvezetője.

Pozsgai Ákos

A Thúry József utca burkolata is megújul

Fotó: Pozsgai Ákos

A fejlesztések több helyszínen kezdődnek majd el, a Fazekas Mihály utcát, a dr. Nagy Mór utcát, a Vadkerti utat és a Kuruc vitézek terét, valamint a Szentháromság teret érintik. Az építőmunkások heteken belük felvonulnak és elkezdik a munkát – hangzott el a Közösségek Házában tartott lakossági fórumon.

A felsővárosban a Vadkerti utat a Vári Szabó István Szakképző Iskolától egészen az Eperd utcai buszfordulóig felújítják, rendbe teszik az útszegélyt, az útpadkát, illetve új kopóréteget kap az úttest. A Fazekas Mihály utcán a Bajza és a Kárpát utca közötti szakaszon lesznek felújítások. A Hirling József Lovaspark előtt járda épül a lovasbázis kerítése és az úttest között, valamint tizen­hat új parkolóhelyet is kialakítanak.

A Kuruc vitézek terén a Kárpát utcai kereszteződéstől a régi református temető bejáratáig újítják fel az utat. Felmarják az elhasználódott úttest felső rétegét, az aknatetőket szintbe hozzák, új parkolóhelyeket alakítanak ki, és a tervek szerint változni fog a jelenlegi kétirányú forgalmi rend is, ennek részleteiről azonban később döntenek majd.

Új kopóréteget kap a dr. Nagy Mór utca is, valamint a Hajnal utcai kereszteződésben új parkolókat és zöldfelületet alakítanak ki, továbbá a csapadékvíz-elvezetést is megoldják.

Az útfejlesztések kiemelt része lesz az alsóvárosi katolikus templom körüli Szentháromság tér útburkolatának helyreállítása.

A sárga keramitköveket felszedik, új útalapot és útpadkát építenek, majd visszahelyezik a köveket, ezzel is megőrizve a tér korabeli hangulatát. Az ígéretek szerint megszűnnek majd a jelenlegi hepehupás szakaszok és mindkét oldalon nyolcvan centiméter széles csúszásmentes anyagból készült kerékpársávot alakítanak ki. A Szentháromság térről vezető Árpád utcát is hasonlóképpen újítják fel, ahol szintén visszarakják majd a megerősített útalapra a sárga keramitköveket.

A Thúry József utca burkolata is megújul
Fotó: Pozsgai Ákos

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában