galériával

2021.05.02. 15:30

Sokan nem viseltek maszkot a halasi vásárban

Vasárnap újra állat-és kirakodó vásárt tartottak Kiskunhalason, a koronavírus világjárvány miatt hosszú hónapok óta először. Halason is jó ütemben halad a koronavírus elleni oltakozás, ami lehetővé tette a vásár megtartását, azonban sokan egyáltalán nem, vagy nem szabályosan viselték az arcmaszkot, és nem is nagyon akadt senki, aki ellenőrizzen, vagy figyelmeztessen.

Pozsgai Ákos

Fotó:

A kora nyárias meleg, a ragyogó napsütés ezreket csalt ki a halasi vásárba vasárnap, pedig még néhány nappal ezelőtt egyáltalán nem volt biztos, hogy meg lehet tartani. Helyette termelői piacot terveztek, viszont az utolsó pillanatban megjött a szükséges hatósági engedély.

A vásári árusok már hajnalban elkezdték felállítani a sátraikat és kipakolni a portékáikat. Az első vásárlók már jóval hét óra előtt megérkeztek, fél nyolc tájban pedig már alig lehetett szabad parkolóhelyet találni a vásárnak helyet adó Harangos tér környékén.

A halasi vásártéren régen lehetett egyszerre ennyi embert látni, a koronavírus-járvány miatt hónapok óta nem tartották meg a szokásos hóeleji vásárokat, ami nem csak az árusoknak okozott bosszúságot a komoly bevételkiesés miatt, de a vevők is szívesen jöttek volna már a sokféle portéka között válogatni, és vásárolni, sokaknak hiányzott már vásári hangulat.

Üröm volt a vásári örömben, hogy sajnos nagyon sokan fittyet hánytak a hatóságok és az önkormányzat többszöri kérésére, hogy fokozottan be kell tartani a koronavírus-járvány miatti óvintézkedéseket, előírásokat.

Az árusok és a vásárlók közül is sokan nem viseltek arcmaszkot, vagy ha igen, akkor az állukon hordták vagy szabálytalanul használták, úgy, hogy az orruk, de sokszor még a szájuk sem volt eltakarva.

Nem takarta maszk az arcát annak az árusnak sem, aki éppen azt kiabálta hangosan, hogy „arcmaszkot tessék, nálam vegyék, nálam a legolcsóbb”. Aztán amikor megkérdeztük, hogy ő miért nem visel maszkot, csak jóízűen nevetett.

A szükséges távolság betartása sem sikerült mindenütt, és olyan hatósági személyekkel sem találkoztunk – kivéve egy közterület-felügyelő párost még kint a parkolóban –, akik ellenőrizték volna, vagy legalábbis a figyelmet felhívták volna a szabályok betartására. A kora nyárias meleget azonban az erős szél kellően hűtötte, így a levegőben esetleg terjengő vírusokat is remélhetőleg messzire fújta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában