kecskemét

2021.05.25. 19:37

Lezárták a temető egyik bejáratát a hajléktalanok és a szemetelők miatt

Meg akarták szüntetni a gyalogosok átjárását és a szemetelést a kecskeméti, Noszlopy Gáspár park melletti evangélikus temetőben, így lezárták a Ceglédi úti bejáratát.

Hraskó István

Forrás: Kecskeméti Városüzemeltetési Kft. (KVÜ)

Kedden közölte a Kecskeméti Városüzemeltetési Kft. (KVÜ), hogy múlt héten a a Ceglédi úti bejárat lezárásával megszüntették az átmenő forgalmat az evangélikus temetőben, így a temetőt csak kis aluljáró felőli kapun látogathatják a hozzátartozók (a temetőt 1870 körül kapta meg az evangélikus egyház, és 1964-ben, a Köztemető megnyitásakor zárták le a többi felekezeti sírkerttel együtt).

– Célunk, hogy a temető elsődleges funkcióját elláthassa, a kegyeletgyakorlás zökkenőmentesen biztosítható legyen – hangsúlyozta a Városüzemeltetési Kft. A cég márciusban takarítást tartott a temetőben, ugyanis folyamatosan tetemes mennyiségű szemét gyűlik itt össze, amelynek jelentős részét a sírok között élő hajléktalanok halmozzák fel. A KVÜ hangsúlyozta, a Városrendészettel együttműködve, folyamatos ellenőrzés biztosításával az illetéktelenek beköltözését, szemetelését kívánják megszüntetni. Hosszabb távon az önkormányzat a temető kegyeleti parkká alakítását tervezi.

Fotó: Kecskeméti Városüzemeltetési Kft. (KVÜ)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában