JAVULÓ STATISZTIKÁK

2020.11.03. 20:01

Idén több gyermek született megyénkben

Negyven évvel ezelőtt közel hetvenezerrel többen éltek Bács-Kiskunban, mint 2020-ban. Idén szeptember végéig 3733 gyermek látta meg a napvilágot a megyében, ez kilenc százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Egyebek mellett erről is közölt adatokat a Központi Statisztikai Hivatal a napokban meg­jelent kiadványában.

Barta Zsolt

Tavaly a megszületett gyermekek több mint a negyedét a házasság első éve alatt anyakönyvezték

Forrás: Shutterstock

Az elmúlt negyven év során Bács-Kiskun megye a lakosságát tekintve két Bajával megegyező lélekszámú várost vesztett el. A szocializmus utolsó évtizedének a kezdetén csaknem 572 ezer főt számlált a megye, most alig több mint félmillió ez a szám. Ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) napokban megjelentetett kiadványából.

A helyzet beleillik a negyven éve tartó népességfogyásba. Ma már ugyanis az országban csaknem egymillióval kevesebb polgár él, mint 1980-ban. A Demográfiai évkönyv 2019 kiadvány érdekes adatokkal szolgál. Tavaly például 89 193 gyermek látta meg a napvilágot idehaza, amely azt jelenti, hogy a termékenységi arányszám 1,49 százalék. (A teljes termékenységi arányszám az egyik leggyakrabban használt termékenységi mutató. Azt mutatja meg, hogyha az adott év termékenységi adatai állandósulnának, akkor egy nő élete folyamán átlagosan hány gyermeknek adna életet.) Ahhoz, hogy legalább szinten maradjon a társadalom, azaz ne csökkenjen idehaza a lélekszám, egy nőnek legalább két gyermeket kell világra hoznia. Bár a statisztikusok ezt a számot 2,1-re teszik. Erre azért van szükség, mert a gyerekek egy része – igaz egyre kevesebb ma már ez a szám – nem biztos, hogy megéri a felnőttkort.

Nagyanyáink idején, 1949-ben jóval több csöppség látta meg a napvilágot. A háború után, például 1949-ben 190 398-an születtek idehaza. Hogy miért? Talán a háború utáni élni akarás lehetett az egyik ok. Az is igaz, hogy nagyon sok hadifogoly ekkor érkezett haza külföldről. Sok lány inkább vállalta a házasságot, akár a kevésbé jót is, csak ne maradjon pártában. De az is igaz, hogy a családtervezés rendszere más volt, mint manapság. Annak idején talán ezért is lehettek gyakoriak a nagycsaládok. Ekkor a termékenységi arányszám is magasabb, 2,54 volt. Ez máig folyamatosan csökkent. Így 2011-ben például 1,23-ra változott ez az érték.

Míg fél évszázada egy édesanya átlagosan 22,5 évesen szülte meg az első babáját, addig mára ez érték 29 éves korra tolódott ki. Érdekes, hogy mostanság már egyre többen házasságon kívül látják meg a napvilágot. A fiatalok összeköltöznek, és sokan hivatalos házassági papírok nélkül alkotnak egy családot. Házasságban 54 464, míg ezen kívül pedig 34 667 baba született tavaly.

Sok esetben a szülők azért házasodnak össze, mert jön a gyerek. Tavaly például a megszületettek több mint a negyedét a házasság első éve alatt anyakönyvezték. Sokan a házasság ötödik-kilencedik évében szülik az első gyermeket, addig talán a fészekrakással, karrierépítéssel vannak elfog­lalva.

Tavaly a megszületett gyermekek több mint a negyedét a házasság első éve alatt anyakönyvezték
Fotó: Shutterstock

Idén január és szeptember között Magyarországon 69 543 gyermek jött világra, ez 4,9 százalékkal, 3251-gyel több, mint a 2019. évi januári–szeptemberi születésszám. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,56 volt a 2019. januári–szeptemberi időszakra számított 1,48-hoz képest.

De milyen is a helyzet Bács-Kiskunban? Idén szeptember végéig 3733 gyermek látta meg a napvilágot a megyében, ez kilenc százalékkal (308 fő) több, mint az előző év azonos időszakában. Ugyanebben az időszakban 2554 házasságot anyakönyveztek, 15 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ez részben a kormány családtámogató intézkedései­nek is köszönhető. A közelmúltban bejelentett támogatások következtében sok családban a kívánt és tervezett második baba mellett jó eséllyel megszülethet a harmadik csemete is. Ez két-három éven belül kiderül.

Borítóképünk illusztráció.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában