Borota

2020.11.04. 14:00

Emléktáblát kap szülőfalujában Anna Margit

A háború és a zsidóság, az özvegység, a magány tragédiáját dolgozta fel képzőművészetében Anna Margit. A híres alkotónak emléktáblát készítenek Borotán.

Tapodi Kálmán

Kisné Tóth Renáta polgármester is támogatja a kezdeményezést

Forrás: Petőfi Népe

Családi és történelmi tragédiákat is megörökített festményein Anna Margit (1913–1991), akinek alkotásain több stílusirányzat; így az expresszionizmus, a szürrealizmus és az absztrakt is megjelenik.

Anna Margit zsidó családba született 1913. december 23-án Borotán, ahol apja, Sichermann József gazdatiszt volt. Életrajzírója lejegyezte: születésekor akkora volt a hó, hogy az ajtót is alig lehetett kinyitni a Borota és Jánoshalma közötti tanyájukon. „Apjának lovon kellett bemennie anyakönyveztetni őt, s a lónak majd szügyig ért a hó, ezért a valamivel közelebbi Borotára ment bejelenteni megszületését” – írta Dávid Katalin az Anna Margit című összeállításában, 1980-ban.

– Sichermann Margit, aki csak később, az első kiállítása előtt változtatja meg a nevét, kétéves koráig élt Borotán, hiszen apja munkája miatt a család többször költözött – mondta el Farkas P. József, a Boldog Karol Wojtyła Barátság Központ alapító igazgatója, akinek kezdeményezésére emléktáblát állíthatnak szülőfalujában a magyar képzőművészet kimagasló alakjának.

Anna Margit művészete férjével, Ámos Imre festőművésszel közösen kezdett kiteljesedni az 1930-as években. Férje munkaszolgálatosként veszítette életét, apját haláltáborban ölték meg. „A hetvenes évektől haláláig a háború és a zsidóság, az özvegység, a magány tragédiáját dolgozta fel ironikus, groteszk, gonosz és démoni hangokkal, ambivalenciával átitatott képein” – olvasható róla Turai Hedvig kötetében.

Kisné Tóth Renáta polgármester is támogatja a kezdeményezést
Fotó: Petőfi Népe

Az emléktábla-állítás javaslatát örömmel fogadta Borota polgármestere, Kisné Tóth Renáta, aki úgy vélekedett, annak sincs akadálya, hogy rendhagyó órákon a helyi iskolában és a könyvtárban is megismerhessék a híres szülött életművét.

Farkas P. József arról is beszámolt a borotai megbeszélésen, hogy szeretnék Anna Margit születésnapjára időzíteni a táblaavatót, melynek költségeit a barátság központ vállalja. Egy kiállítás is nyílna Anna Margit és fia, Péter Vladimir Munkácsy-díjas ötvösművész alkotásaiból, melynek helyszíne az ország egyik legelismertebb borászának, Koch Csabának a borotai pincészete lenne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában