tass / alsószent

2020.10.17. 14:33

Több láda árvácskát ajándékozott a város

Ifjúsági, szabadidős, kulturális, képzési és lelkiségi központ épül az állami gondozott gyermekek számára Tass-Alsószenttamás határában.

Gulyás Sándor

Darabos József polgármester az önkormányzat kertészetében termesztett árvácskákat vitt ajándékba

Forrás: Petőfi Népe

A három szervezet összefogásával és támogatásával megvalósuló nagyszabású beruházás részleteiről Kothencz János, az Ágota Alapítvány alapítója, a Szeged-Csanádi egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának főigazgatója tartott tájékoztatót a napokban a környező települések képviselői számára.

– Az Ágota Alapítvány 2018-ban, az állam segítségével vásárolta meg ezt a héthektáros területet. Az első ütemben megvalósult a terület bekerítése, közművesítése, megújult öt leromlott állapotú családi ház, megszépült a Szent Jobb Lator-templom. Jelenleg a közösségi ház rekonstrukciója zajlik, ahol belső konyhát, éttermi részt alakítanak ki, a közelében pedig egy közel kétszáz négyzetméteres és több kisebb méretű filagóriát építenek. A jövő évben kezdődő második ütemben az ezer fő ellátására képes vizesblokk, az amfiteátrum, valamint a rendezvénycsarnok készül el. A tervek szerint 2022-ben a 25. Ágota-tábort már itt szeretné megtartani az alapítvány – mondta el Kothencz János.

A találkozón Szabadszállás városát Darabos József polgármester, Bencze Ildikó alpolgármester, Kiss József, a szabadszállási római katolikus egyházközség plébánosa és Csavajda Márta, az Alapszolgáltatási Központ intézményvezetője képviselte.

– Amikor egy ilyen összeszedett, nagyon pozitív, mindenki számára fontos tevékenység zajlik, valósul meg környezetünkben, támogatnunk kell, segítő kezet kell nyújtani, amiben csak tudunk – foglalta össze látogatásának tapasztalatait Darabos József polgármester.

A városvezető egyben több láda árvácskát ajándékozott Ágota Falva virágosításához, egyben felajánlotta, hogy nemcsak virágpalántákkal, hanem facsemetékkel is hozzájárulnak a terület megújulásához.

Darabos József polgármester az önkormányzat kertészetében termesztett árvácskákat vitt ajándékba
Fotó: Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában