Ultrabalaton

2020.10.11. 07:00

Idén is körbefutották a Balatont a szabadszállási tűzoltók

Eddigi legjobb eredményét érte el idén a szabadszállási tűzoltók csapata az Ultrabalatonon. A több mint kétszázhúsz kilométeres távot 19 óra 2 perc 37 másodperc alatt sikerült teljesíteniük a futóknak, így kategóriájukban a közel hatszáz célba érkező gárda közül a negyvenedik helyezést érték el.

Gulyás Sándor

A csapat tagjai voltak (balról jobbra): Szűcs Attila, Asbóth György, Kristóf András, Báldy István, Sallai László, Vass Roland, dr. Bérczi László, Besenyői Péter, Szőke Péter, Bognár Lajos, Szőke Ádám, Müller György, Tóth László

Forrás: Petőfi Népe

Kristóf András, a szabadszállási tűzoltóság parancsnoka az interneten bukkant rá hat éve a felhívásra, és nyomban össze is verbuválta a csapatot. Nem volt nehéz dolga, mert akadt jelentkező bőven a tűzoltók és a civilek közül is egyaránt.

A gárda 2016-ban vágott neki első alkalommal, hogy körbefussa a magyar tengert. Az ország egyik legrangosabbnak számító futóversenyén a leginkább fiatalokból álló lelkes csapat 21 óra 23 perc alatt teljesítette a 220,9 kilométeres távot. Azóta egyetlen alkalmat sem mulasztottak el, idén a 10-13 fős férficsapat kategóriában neveztek be az emberpróbáló megméretésre.

– Az időjárás nem fogadott bennünket a kegyeibe, és a szerencse is kicsit elpártolt mellőlünk. A vihar megnehezítette a haladást, sőt még egy technikai nehézségünk is akadt, ami összességében legalább tíz perc időveszteséget jelentett számunkra. Amennyiben minden egybevág, és a várakozásainknak megfelelően alakul, akár az első harminc befutó között lehettünk volna. Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Mindenki hozta azt, amit vártunk tőle, mi több, néhányan sokkal jobb időt futottak – értékelte a csapat idei teljesítményét, eredményét Kristóf András.

A csapat tagjai voltak (balról jobbra): Szűcs Attila, Asbóth György, Kristóf András, Báldy István, Sallai László, Vass Roland, dr. Bérczi László, Besenyői Péter, Szőke Péter, Bognár Lajos, Szőke Ádám, Müller György, Tóth László
Fotó: Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában