magyar falu program

2020.05.12. 12:19

Új játékok várják az óvodásokat Kömpöcön

Tapodi Kálmán

Tisoczki László polgármester bízik benne, hogy hamarosan benépesülhet az óvoda udvara

A falu óvodájában végleges helyükre kerültek azok a játékelemek, amikre a Magyar falu program pályázatán nyert ötmillió forintot a település. Kéttornyos vár, rugós hinták és egy fából készült lépegető várja majd az apróságokat, akik közül a jelenlegi helyzetben öt gyermek felügyeletét látják el az egyházi fenntartású intézményben.

Tisoczki László polgármester elmondta: az óvoda hamarosan egy árnyékoló napernyővel is gyarapodik, amit a homokozónál szerelnek fel. – A szülői munkaközösség a papírgyűjtésekből összegyűlt pénzből vásárolja meg az ernyőt, de ebből a forrásból jutott már kirándulásokra és különböző programokra is – magyarázta a községvezető, aki köszönetet mondott a szülői segítségért.

Mától a község piaca – ami a templom tőszomszédságban található – is nyitva áll az árusok és a vásárlók előtt, de a járvány miatti rendelkezéseket továbbra is be kell tartani. A polgármesteri hivatal parkjában található Szivárvány-sziget játszóteret is megnyitják, ahol a napokban a játékelemek környékét is rendbe tették.

Tisoczki László polgármester bízik benne, hogy hamarosan benépesülhet az óvoda udvara

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában