A bajai postaládákba is kerülnek maszkok a napokban

Baján hamarosan minden postaládába juttat maszkokat a város, 37 ezret készíttetett az önkormányzat helyi és környékbeli vállalkozásokkal, varrónőkkel együttműködve.

Kubatovics Tamás

A maszkokat ütemezve juttatják el a háztartások postaládáiba, kétezer darab speciális műtéti vászonból készül, ezeket az egészségügyi dolgozóknak, védőnőknek, közfeladatot ellátóknak és az önkénteseknek adják, jelentette be Nyirati Klára. A polgármester arról is beszámolt, hogy Kínából 15 ezer maszkot rendeltek, ezeket azonban lefoglalták, amikor az országba érkeztek, ezért keresték meg a környékbeli vállalkozásokat.

– A védekezésre semmiféle támogatást, extra forrást eddig még nem kaptunk az államtól. Az önkéntesek munkája hatalmas segítség a városnak és a rászorulóknak, emellett többen is jelezték, hogy anyagilag is támogatni kívánják a védekezést, ezért létrehoztunk egy alszámlát, melyen a koronavírus elleni védekezésre különítjük el a beérkező adományokat – fogalmazott Nyirati Klára. Elmondta, hogy több helyi vállalkozó és képviselő is adományozott már a számlára, a beérkező összegekről és azok felhasználásáról kimutatást tesznek közzé oldalukon. (A számla megnevezése: Koronavírus Elleni Védekezés, számlaszám: 11732033-15336244-12830000)

Arról is beszámolt a város első embere, hogy vizsgálták az utcai fertőtlenítés szükségességét, de annak hatékonyságát nem látták megfelelőnek, ráadásul a vegyszer alkalmazása negatív hatással lehet a környezetre és a hatóanyaggal érintkezőkre, ezért elvetették a közterületi fertőtlenítést. Ugyanakkor felhívással fordult az üzletek tulajdonosaihoz a vásárlókkal érintkező felületek rendszeres fertőtlenítését kérve, mivel az emberek jelenleg az élelmiszer- és gyógyszervásárlások alkalmával kerülnek közel egymáshoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában