2020.02.19. 20:00
Tizenhárom aranyérem született a borversenyen
Összesen 13 termelő 57 mintával nevezett a Kiskunmajsai Hegyközség borversenyére. A borok közül 44 tétel kapott minősítést.
A borbírák egyöntetű véleménye: emelkedik a majsai borok minősége
Forrás: Petőfi Népe
Fotó: Tapodi Kálmán
A negyedik alkalommal megtartott bormustra kapcsán Bozóki Tamás, a hegyközség elnöke úgy vélekedett: örömteli, hogy idén is ilyen sokan vállalták boraik megméretését.
A borok közül végül 44 tétel kapott minősítést az ismert szakemberekből álló zsűritől. A vacsorával egybekötött eredményhirdetésen kiderült, hogy 13 arany-, 18 ezüst- és 13 bronzérmet kaptak a helyi termelők borai. A legtöbb aranyat a Grape-Vine Kft. nedűi érdemelték ki, összesen hat borukat díjazták ezzel a minősítéssel. Pellikán László borai közül négy lett aranyérmes, míg Dósai Imre, Medgyes József és Váradi Károly egy-egy aranyérmes borral büszkélkedhet.
– Itt folyamatosan emelkedik a színvonal – állapították meg a borbírák, akik nevében Kisari István, a Mathiász János Borlovagrend kancellárja értékelte a kiválóan szervezett borversenyt. – A minőségi javulás egyértelmű, ami bizonyítéka, hogy van értelme a hegyközségi borversenyeknek – jelentette ki Kisari István, aki a kiskunmajsai szőlészeket-borászokat arra biztatta, hogy kóstolják egymás borait, mondjanak véleményt és osszák meg tapasztalataikat.
A hegyközségi versenyen a legtöbb pontot, ezzel az idei vetélkedés nagy aranyérmét Dósai Imre 2019-es száraz Cabernet Sauvignon Siller bora kapta. Az idei kiskunmajsai borverseny kiemelten legjobb bora Pellikán László 2018-as száraz Grand Cuvée vörösbor-házasítása lett, ami mindkét zsűrinél egyforma pontszámmal kapott kiváló minősítést.