Kiskőrös

2020.01.30. 14:57

Olcsó hitel, több fejlesztési lehetőség Kőrösön

Az önkormányzat idén is komoly helyi adóbefizetésre számít. Ez adja az alapot annak az önrésznek a megteremtéséhez, amely a pályázatok sikeres elbírálásának egyik feltétele.

Barta Zsolt

A felvételen a kiskőrösi önkormányzat városatyái a legutóbbi ülésükön

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Barta Zsolt

A következő években is komoly projektek megpályázására készül a városvezetés. A tartalékokat azonban nem kívánja kimeríteni, ezért kölcsönkeretet igényelt egy banktól, információink szerint a piacinál is kedvezőbb feltételek mellett. Ezt használják fel önerőként több projekt esetében, míg a helyi adó egy része a tartalékban marad. A legutóbbi testületi ülésen egyebek mellett erről volt szó.

A felvételen a kiskőrösi önkormányzat városatyái a legutóbbi ülésükön
Fotó: Barta Zsolt / Petőfi Népe

Domonyi László polgármester vezette elő a témát. A keret összege 1300 millió forint, amely bármikor lehívható. A piaccsarnok vásárlására és felújítására 150 millió forint, közműfejlesztésre 74,1 millió forint kölcsön igénybevétele történt meg. Az új óvoda felépítésére 570 milliós kölcsön áll a rendelkezésre. A kerékpárút építésére 250 millió forintot, míg földes út aszfaltozására 100 millió forintot vettek fel.

Azért, hogy az önkormányzatok ne adósodjanak el, csak akkora terhet vehetnek magukra, amelynek törlesztése az éves saját bevételek legfeljebb ötven százalékát éri el. Információink szerint ez az érték jelenleg húsz százalék Kiskőrös esetében. Hogy lesz-e elegendő önerő a törlesztésre? Míg 2017-ben 791 millió forintot fizettek be a város kasszájába a kiskőrösi vállalkozók, addig tavalyelőtt ez az összeg 816 millióra növekedett. A tavalyi számokat nem ismerjük még, ezeket pénteken, egy a vállalkozóknak adott fogadáson ismerteti a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában