felújítás

2019.10.13. 12:17

Új ablakokat kapott a baracsi templom

Egymillió forintot költöttek a kunbaracsi templom szépítésére. A pályázaton nyert összegből az épület utcai frontjának elöregedett ablakait cserélték újakra.

Gulyás Sándor

A jól záródó új ablakoknak köszönhetően a fűtésszámla is alacsonyabb lesz

Forrás: Petőfi Népe

A kunbaracsi katolikus lelkészség év elején küldte el pályázatát a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságára és nyert egymillió forint vissza nem térítendő támogatást a templomuk szépítésére.

– Kunbaracs katolikus templomát az ötvenes években az iskola épületének átalakításával hozta létre a falu közössége. Plébánosunk, Hajagos Gyula atya kezdeményezésére 1994-ben történt meg az épület felújítása és felszentelése. Belső tere ekkor nyert templomformát. A festés és a padok elkészítése a kerekegyházi mesterek keze munkáját dicsérik– mondta el lapunk kérdésére Hunyadfi Anikó, a kunbaracsi templom gondnoka.

A kunbaracsiak mindig nagy gondot fordítottak a templomuk állapotára. A közelmúltban cserélték újra az épület tetőszerkezetét, újult meg 2006-ban az eredetileg fémvázas harangláb Szabó István, a Kunbaracs Községért Alapítvány elnökének kezdeményezésére. A civil összefogás eredményeként a vasszerkezet helyére fából készült váz került, melynek faborítását tavaly fémlemezre cserélték.

– A munka nem áll meg, az idei évi terveink között szerepel templomunk helységeinek kifestése, melyet saját erőből oldunk meg. A közeljövőben szeretnénk pályázati forrás felhasználásával elvégezni az épület külső tatarozását, akadálymentesítését, az udvar térkövezését is. Az önkormányzat segítségével pedig a bejárat fölé szeretnénk egy míves szélfogót, ami méltó dísze lenne templomunknak – emelte ki Hunyadfi Anikó, a templom gondnoka.

A jól záródó új ablakoknak köszönhetően a fűtésszámla is alacsonyabb lesz
Fotó: Petőfi Népe

A rászorulókat is támogatják

– A település nagyságából adódóan katolikus közösségünk is szerény létszámmal bír, mindezek ellenére rendkívül összetartó. Ékes bizonyítéka ennek, hogy odafigyelünk az elesettekre és támogatjuk a rászorulókat. Karácsonykor és húsvétkor ruhaneműkkel és tartós élelmiszerekkel próbálunk enyhíteni mindennapi gondjaikon – fűzet hozzá a kunbaracsi templom gondnoka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában