Kecskemét

2019.03.26. 17:30

Játékokat fejlesztettek a bolyais diákok Olaszországban

Bolyais diákok Olaszországban bővíthették tudásukat, kreativitásukat. Egy nemzetközi projekt keretében tanulási játékokat fejlesztettek bolgár, dán, német és olasz társaikkal.

Sebestyén Hajnalka

Sok-sok élményt szereztek a diákok Olaszországban, Milánóval is megismerkedtek

Sok-sok élménnyel, és hatalmas lelkesedéssel tért haza a Bolyai János Gimnázium öt diákja, akik két tanár kíséretében utaztak el az észak-olaszországi Busto Arsizió városába, az ott működő Enrico Tosi közgazdasági technikumba. Egy hetet töltöttek el Olaszországban, ahol családoknál laktak.

– A bolyais diákok nemzetközi projektben való részvétele az iskolát támogató Appendix Alapítvány jóvoltából jöhetett létre – tudtuk meg Schnell Ildikótól, a Bolyai intézményvezető-helyettesétől, a nemzetközi projekt koordinátorától. – A magyar koordinációval működő nemzetközi – bolgár, dán, német, olasz, magyar – csapat célja: a tanulási játékok fejlesztése. A kidolgozott, tesztelt, tantárgyakhoz kapcsolódó és tanulási kompetenciákat fejlesztő játékokat a közösen működtetett CLUE elnevezésű játékcég keretében készítik és adják közre a projekt résztvevői. Nagyon jó az együttműködés az egyes iskolák között. Annak különösen örülök, hogy ebben a projektben a német a közös nyelv, hiszen DSD II. vizsgaközpontokat működtető intézmények fogtak össze – tette hozzá a tanárnő.

A diákokat is megkérdeztük tapasztalataikról. Halupa Lili az olaszok barátságát emelte ki elsőként.

– Az olasz diákok hihetetlenül közvetlenek, segítőkészek és kedvesek. Bármiből képesek voltak viccet csinálni, ami oldotta a feszültséget. A közvetlenség és segítőkész viselkedés a tanárokról egyaránt elmondható volt. A program során a fókuszban a marketing állt, a mindig változó csapattagokkal könnyen együtt lehetett működni, ha összedugtuk a fejünket, akkor mindig szép eredmény született. Úgy gondolom, megérte részt venni a programban, mert nagyon sok új ismerősre tettem szert a különböző országokból, bepillantást kaptam más kultúrákba, szokásokba, és nem utolsósorban nagyon finom olasz ételeket fogyaszthattam – árulta el Lili.

Berec Réka számára a legnagyobb élményt az új emberek megismerése jelentette.

– Szerencsére délelőttönként az iskolában sem minden a munkáról szólt, hiszen a feladatok során lehetőségünk nyílt számtalan új embert megismerni, és jutott idő szórakozásra is. A délutánokat mindenki saját fogadócsaládjával töltötte, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy minél pozitívabb élményekkel térjünk haza. Én azonnal megtaláltam a hangot a családommal. Többször kirándultunk a környékben, és az ízletes és bőséges olasz ételekre se lehetett panaszom. Sőt, nemcsak olasz kulináris élvezetekben lehetett részem, mivel a fogadódiákom édesanyja a Seychelle-szigetekről származik, így ottani specialitásokat is kipróbálhattam. A hét fénypontja pedig a milánói kirándulás volt az egész csapat számára. Számomra a legnagyobb élményt mégis az új emberek megismerése jelentette. Annak ellenére, hogy észlelhetőek voltak kulturális különbségek, mindenki nagyon befogadó és nyitott volt, így számos új baráttal és új ismerettel térhettem haza – mesélte a diáklány.

Sok-sok élményt szereztek a diákok Olaszországban, Milánóval is megismerkedtek

Rácz Kata alig várja, hogy újra találkozzon külföldi társaikkal.

– Örülök annak, hogy alkalmam nyílt megtapasztalni, hogy milyen helyt állni egy idegen országban, beilleszkedni egy idegen családba és aktívan kommunikálni idegen nyelven.

A közös munka jó hangulatban zajlott, nagyon élveztem, hiszen különböző nemzetiségű embereket ismerhettem meg és fejleszthettem az idegen nyelvű kommunikációs képességeimet is. Annak külön örülök, hogy az olasz hétköznapokba és szokásokba is volt szerencsém betekinteni. A fogadó diákommal, Martinával nagyon jó kapcsolat alakult ki, és már várom, hogy vendégül láthassam itt, Magyarországon, szeptemberben – jegyezte meg Kata.

Logók készültek

Lőz Anna a közös munkára fókuszált. – A programok nagyrészt az általunk kitalált és elkészített társasjátékok kipróbálásából, továbbfejlesztéséből és értékeléséből állt. Emellett két előadást tartottak nekünk, amelyek ezzel kapcsolatosak voltak. Az elsőt egy játéktervező, Luca Borsa tartotta, és elmondta, mitől lesz egy játék igazán érdekes, játszható és élvezhető. A másik előadás a marketing sajátosságairól szólt. A program folyamán kialakuló játékcég, a CLUE számára készítettünk logókat is, melyek közül szavazás alapján kiválasztottuk a legjobbat – részletezte Anna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában